ÚJ SZÓ-HÍRKassa.
Jótékonysági koncert a vár felújításáért
ÚJ SZÓ-HÍR
Kassa. Jótékonysági koncertet rendeznek október 31-én 17.30-kor a ferences templomban, a koncert teljes bevételével Krasznahorka várának felújításához járul hozzá a szervező Csermely Polgári Társulás.
„Régi barátunkkal, Bednarik Anasztázia orgonaművésszel megbeszéltük, hogy egy közös koncerttel járulunk hozzá a felújításhoz. A szeminárium rektora is azonnal igent mondott. Ingyen rendelkezésünkre bocsátják a templomot és az orgonát. Szeretnénk, ha minél többen eljönnének és adakoznának” – nyilatkozott lapunknak Havasi Viktória főszervező.
A koncert védnöke Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország kassai főkonzulja, az eseményt a Borromei Szt. Károly Papi Szeminárium támogatja. Fellép a kassai születésű Bednarik Anasztázia, aki jelenleg Vácott él és a helyi ferences templom orgonistája, egyben a helyi Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója. A közönség a Csermely Kórust is hallhatja. (mm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.