Jótékony célra fordítják a Kupakció bevételét

Párkány |

<p>Idén is Jakubík Tamásnak ajánlotta fel a párkányi szabadidőközpont és az AVE vállalat a párkányi Kupakció bevételét. Az iskolások és óvodások által összegyűjtött 1327 kilogramm kupakot a hulladékszállítással, illetve közterület-fenntartással foglalkozó AVE cég 690 kilogramm kupakkal egészítette ki.</p>

A párkányi szabadidőközpont negyedik alkalommal hirdette meg kupakgyűjtési akcióját. „Évről évre egyre többen csatlakoznak a felhíváshoz, amelynek bevételét jótékony célra ajánljuk fel. A kupakok elszállításáról és újrahasznosításáról az AVE cég gondoskodik. A vállalat a gyerekek által összegyűjtött kupakmennyiséget mindig kiegészíti, így idén két tonna műanyag kupakot tudunk felajánlani Jakubík Tamáska családjának” – mondta Nagy Márta, a szabadidőközpont munkatársa.

A kupakgyűjtés ötlete a tatabányai AVE cégtől származik. „Az akció meghirdetésének két oka volt. Egyrészt azt szeretnénk elérni, hogy a műanyag palackok kupak nélkül kerüljenek a szeméttárolókba, hiszen így sokkal kisebb helyet foglalnak, másrészt a játék és verseny által környezettudatosságra szeretnénk nevelni a gyerekeket” – nyilatkozta lapunknak Molnár Zsuzsanna, az AVE vezérigazgatója. A Kupakció során összegyűjtött kupakokat az AVE egy feldolgozó üzembe szállítja, ahol granulálják őket, és az újrahasznosítás révén műanyag virágcserepek készülnek belőlük.

Az első helyet az óvodák összesített versenyében a Szent Imre Egyházi Óvoda, az iskolák összesített versenyében a Párkányi Speciális Alapiskola szerezte meg.

Az egyéni verseny győztese az óvodások között Keresztes Hanna (Szent Imre Egyházi Óvoda), az iskolások között Illés Sebastián (Ady Endre Alapiskola) lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?