Jogsértést emlegetnek a szepsi romák

Szepsi |

<p>A rendőrség máig nem zárta le a nyomozást a négy évvel ezelőtti, brutalitásba torkol- lott rendőrségi razzia ügyében.</p>

Robert Kaliňák belügyminiszter szerint a rendőrség jogszerűen járt el a bodollói roma telepen, az Európai Roma Jogok Központja szerint azonban súlyos jogsértés történt. Michal Zálešák, az Európai Roma Jogok Központjának jogásza szerint továbbra is rengeteg a kérdőjel az ügyben, a rendőrség és a Főügyészség semmibe vette a bántalmazott romák panaszát. „A bodollói telepen lezajlott razzia pontos részletei máig sem ismertek. Sőt, a rendőrség mindent megtesz, hogy a romák szavahihetőségét kétségbe vonják. 2016 decembere és 2017 márciusa között ugyanis több, a verekedésben érintett romát is előállítottak azzal az indokkal, hogy hamisan tanúskodtak és elferdítették az igazságot” – olvasható a romákat támogató központ által kiadott közleményben. 2016 első felében a bántalmazottak közül ketten panaszt nyújtottak be az Alkotmánybíróságra, azzal, hogy a rendőrség embertelen, lealacsonyító és durva módon bánt velük. A központ közlése szerint az Alkotmánybíróság eddig nem foglalkozott a panaszokkal. „A vizsgálat a kezdetektől fogva hiányos volt, az Európai Unió alapértékeit, köztük az emberi jogokat sem tartja tiszteletben. Bízunk benne, hogy az Alkotmánybíróság észreveszi ezeket a hiányosságokat. Ha mégsem, a panaszosok kénytelenek lesznek az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni” – mondta Michal Zálešák.

2013. június 19-én 63 rendőr razziázott a szepsi roma telepen, összesen 15 embert állítottak elő. Az akció során több roma megsérült, egy csecsemő kórházi ellátásra szorult. A történteket követően többen, köztük Robert Fico kormányfő is a razziázó rendőrök mellett állt ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?