Jog és jogtalanság levéltári iratok tükrében

Aztán a kínvallatás során már azt is bevallotta, hogy fekete kandúron lovagolt, és éjfélkor az ördöggel is üzekedett. Ilyen vallomás után pedig jöhetett a máglyahalál... Egyebek mellett ilyen érdekes témákról is hallhattak az augusztus 10-én Vágsellyén „Jog és jogtalanság a levéltári dokumentumok tükrében” címmel megtartott nemzetközi konferencia résztvevői.

A Pázmány Péter Tudományos Társaság, a Pozsonyi Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltára és a Vágsellyei Városi Hivatal szervezésében megtartott rendezvény már hagyományosnak mondható, hiszen több éve gyakorlat, hogy szeptemberben hazai és magyarországi levéltárosok és más szakemberek részvételével tartanak konferenciát egy-egy érdekes kérdéskörben. Néhány előadás címe az idei konferenciáról: „Boszorkányperek Nyitra és Pozsony vármegyében”, „Ius vitae – csecsemőgyilkosságok Pozsony megyében a 17–18. században”, „Katonai bíróságok a Rákóczi-felkelés időszakában”, „A nők jogai a nyíregyházi végrendeletekben”, „A szeredi munkatábor”, „A kollektív bűnösség elve”, „Az emberi jogok megsértése az 1970-es és 1980-as években”.

Csáky Pál, aki az emberi és kisebbségi jogokért felelős alelnökként mondott megnyitóbeszédet, a következőképpen foglalta össze a konferencia lényegét: „A téma nagyon fontos, mert a lelkiismeretünkről van szó. Ismerni kell a múltunkat, tudomást kell szereznünk a múlt pozitív és negatív jelenségeiről, az emberi lélek deformációiról is, hogy levonhassuk a tanulságot és ne ismétlődhessenek meg hasonló jogtalanságok.”

Boszorkányüldözések

Az első előadás a bevezetőnkben már jelzett boszorkányperekről szólt. A témát boncolgató Lengyel Tünde rámutatott, a közhiedelemmel szemben boszorkánypereket nemcsak a sötét középkorban, hanem még a felvilágosodás korában is szép számmal folytattak, hiszen a mai Szlovákia területén az utolsó boszorkányégetés 1777-ben, Késmárkon történt. Az is téves nézet, hogy boszorkányok csak nők lehettek, hiszen dokumentumok bizonyítják: férfiak ellen is folytak perek. Igaz ugyan, hogy leggyakrabban egyszerű, gyógyfüvekkel gyógyító javasasszonyokat vádoltak meg, de nem egyszer nemesasszonyok ellen is folytak perek. Egyes vélemények szerint összesen körülbelül hárommillió ember eshetett a boszorkányüldözés áldozatául. Bár az előadó szerint ez túlzás, mindenképpen százezrekre tehető az így meggyilkoltak száma. A levéltári dokumentumok bizonysága szerint a történelmi Magyarországon és Erdélyben 250 esztendő alatt 1650 boszorkánypert tartottak, vagyis átlagban évente hatot-hetet, ám a nyugati világban sokkal gyakoribbak voltak a hasonló eljárások. Igaz, korántsem mindegyik per végződött halálos ítélettel, előfordult, hogy csak megszégyenítették vagy kiűzték a településről a boszorkányt.

Gyermekgyilkosságok

A 17–18. századi gyermekgyilkosságokról előadó Steršňák Gábortól megtudhattuk, hogy a művi vetélés és a születés utáni gyermekgyilkosság egyaránt „gyermekcsikkasztásként” ítéltetett meg, és a körülményektől függően néhány hónapos szabadságvesztéstől halálbüntetésig terjedt a ítéletek sora. A dokumentált gyermekgyilkosságok áldozatai közül a legidősebb egy 2,5 éves fiúgyermek volt, akit a mostohaanyja azért fojtott a Feketevízbe, mert nem akart bajlódni a további nevelésével. Leggyakrabban a megesett lányanyák ölték meg újszülöttüket, de előfordult, hogy a vér szerinti apa vagy a nagyszülő tette el láb alól a nem kívánt gyermeket. Az indok szinte minden esetben a szégyen elkerülése volt. Az előadó által elmondott konkrét esetek között szép számmal volt olyan is, amely nemcsak a joggal vagy történelemmel foglalkozó szakemberek, hanem a laikus kívülálló számára is érdekes. Ilyen például az az eset, amikor egy pesti hajadon (bizonyos Konstantina nevezetű) teherbe esvén pozsonyi rokonaihoz költözött, bízva abban, hogy itt megszülve gyermekét pesti ismerősei előtt az egész ügyet titokban tarthatja. Megesett aztán, hogy a szülés rendes időpontja előtt körülbelül egy hónappal éles fájdalmakat észlelve a rokonok házának árnyékszékére menekült. Itt váratlanul és váratlan gyorsasággal megszülte csecsemőjét, aki szerencsétlen módon beleesett az árnyékszékbe. A történtek után mintegy negyed órával a rokonok különös gyermeksírásra lettek figyelmesek, majd a hangot követve felfeszítették az árnyékszék csatornájának deszkafödémét, és Isten segedelmével egészségesen emelték ki onnan az újszülött csecsemőt. Ez egy ritka szerencsés kimenetelű eset volt, nemcsak amiatt, hogy a csecsemő életben maradt, hanem azért is, mert az anya ellen indított perben bizonyítást nyert, hogy nem állt szándékában megölni gyermekét – el sem ítélték.

A konferencia befejezéséül ugyanilyen című kiállítás is megnyitottak a vágsellyei levéltár épületében. A levéltár igazgatója, Novák Veronika szerint „a kiállítás közelebb kívánja hozni az érdeklődőknek a jogrendszer helyi vonatkozásait, ugyanúgy a jogértelmezés változásait az elmúlt ezer évben”.

A kiállításon eredeti dokumentumokon és másolatokon láthatók Szent István törvényei, Magyarország alapvető jogi törvénykönyve, a nyomtatásban először 1517-ben megjelent Tripartitum. Bemutatja a tárlat a városi és megyei bíróságot, az úriszéket és a járásbíróságokat. Külön rész foglalkozik azokkal az előírásokkal, amelyek a törvényesség leple alatt jogtalanságot idéztek elő. Ide tartozik a kollektív bűnösség elve, a más vallást gyakorló és más nemzetiséghez tartozó személyek feletti bírósági ítélethozatal nélküli büntetés. „A kiállításon bemutatott levéltári iratokat azzal a céllal válogattuk össze, hogy a látogatót az adott korszakról való gondolkodásra késztesse. Mindenki maga döntheti el, hogy a dokumentumok a jog vagy a jogtalanság dokumentumai voltak-e” – mondta Novák Veronika. A kiállítás az iskolaév végéig tekinthető meg a levéltár épületében, a vágsellyei reneszánsz kastélyban.