Jelentős fejlesztéseket terveznek Királyhelmecen

Királyhelmec |

<p>Mutatkoznak a pénzügyi konszolidáció eredményei, nagyobb beruházásokra is van pénz.&nbsp;A bodrogközi település 2017-re szóló költségvetéséről az önkormányzat e legutóbbi ülésen szavazhatnak a képviselők.</p>

Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője elmondta, a 2017-es költségvetés – a tervezet szerint – kiegyensúlyozott lenne, ugyanis 6 901 900 euró bevétellel és ugyanekkora kiadással számol. Az oktatási intézmények működtetése 2,89 millió euróba kerül: ebből a két alapiskolára 1,8 millió, a szabadidőközpontra 86 500, a napközi otthonokra 130 000, az étkezdékre 146 700, a művészeti alapiskolára pedig 373 910 eurót költenek. Az óvoda további 439 700 eurót, a városi hivatal 621 000, a városi rendőrség pedig 172 900 eurót emészt fel. A kultúrház működtetésére és a kulturális rendezvények lebonyolítására 175 400 eurót, sporteseményekre 37 900 eurót különítettek el.

Fejlesztésre jövőre viszonylag nagy összeget, 945 ezer eurót szánnak. Ebből az egyik, a Fő utcai irodaház rekonstrukciója 370 ezer euróba kerül, a fennmaradó részt pedig a különböző pályázatok önrészére fizetendő összegek teszik ki. Állami, illetve európai uniós hozzájárulásból 2017-ben egyebek mellett hulladékgyűjtő udvart és közösségi központot szeretnének kialakítani, rekonstruálnák a Lorántffy-kastélyt, felújítanák a művelődési központ épületét és a szabadtéri színpadot. Az új temető fejlesztésére 64 ezer eurót, a parkolók kialakítására 80 ezer eurót szánnak, az esketőterem modernizációjára 25 ezer, az utak és a járdák karbantartására pedig 40 ezer eurót fordítanának. Az általános jövedelemadóból származó bevétel idén 2,29 millió euró volt, jövőre ennél valamivel többre, 2,47 millióra számítanak.

A város jövőre 232 ezer eurót költ banki tartozásainak törlesztésére, ha erre szükség volna, újabb, nagyobb összegű hiteleket is fölvehetne. Balogh Csaba tájékoztatása szerint a költségvetés-tervezet bevételi tételei inkább alultervezettek, de a kiadási oldalon sem rugaszkodtak el a realitásoktól. Ha azonban a kért támogatásoknak legalább egy részét megkapják – amire jó esély van – komoly fejlesztések megvalósítása kezdődhet el jövőre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?