Javítanák az életminőséget Ógyallán

ógyalla
Ógyalla |

Az Itt vagyunk otthon (Tu sme doma) program keretében ógyallai non-profit szervezetek és informális polgári csoportosulások pályázhatnak támogatásért a Nyitrai Közösségi Alapítványtól (NKN) és a Heineken Slovensko, a. s. vállalattól. Az alapítvány tájékoztatása szerint a pályázatokat május 15-ig kell benyújtani.

Az Itt vagyunk otthon pályázat célja az ógyallai lakosok által végzett közhasznú tevékenységek támogatása. „A program arra ösztönzi az embereket, hogy maguk határozzák meg, mi hiányzik nekik Ógyallán, min szeretnének javítani és mit akarnak létrehozni a helyi közösségben. A beterjesztett projektek hozzáadott értéke abban áll, hogy a pályázók aktívan, önként és a díjazásról lemondva részt vesznek ezek megvalósításában, miközben kamatoztatják a tudásukat és a tapasztalataikat” – közölte Natália Zákopčanová PR menedzser.

Egy projektre legfeljebb 3000 eurós támogatás igényelhető. Zákopčanová elmondása szerint olyan tevékenységeket fognak támogatni, melyek a közösségi élet fellendítésére, illetve az Ógyallán élő emberek közötti közeledésre irányulnak. Emellett támogatást nyerhetnek kulturális és oktató jellegű aktivitások, a hátrányos helyzetű csoportokat segítő programok, illetve közterület-karbantartásra és egészségvédelemre irányuló programok is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?