Játszóház a gyerekeknek, beszélgetés a felnőttekkel

Komárom. Záróprogramjához érkezett az MKP Via Nova Ifjúsági Csoportjának beiratkozási körútja, amely november 4-én Kassán indult és nyugat felé haladva mintegy 30 állomáson át jutott Komáromba.

Komárom. Záróprogramjához érkezett az MKP Via Nova Ifjúsági Csoportjának beiratkozási körútja, amely november 4-én Kassán indult és nyugat felé haladva mintegy 30 állomáson át jutott Komáromba.

A szervezők állítása szerint a program egyik fontos célja, hogy a szlovákiai magyarság előtt bizonyítsák: minden jelentős szlovákiai magyar szervezet kiáll a magyar iskolaválasztás mellett. Szimbolikusnak tekintik ezért a kassai és a komáromi helyszínt, hiszen méltó körülmények között, két kulturális központban került, illetve kerül sor a program nyitó- és záróünnepségére. Az országjáró kampányra alaposan felkészültek a fiatalok, kisfilmeket forgattak neves közéleti személyiségekkel, akik elmondják személyes tapasztalataikat és véleményüket a magyar iskolaválasztás fontosságáról. Ezeket a vallomásokat DVD-re játszották, és amellett, hogy a helyszínen osztogatják, a lehető legtöbb olyan magyar családba szeretnék eljuttatni, ahol most, vagy néhány éven belül válik aktuálissá az iskolaválasztás kérdése. „A kisfilmek segítségével ott szeretnénk lenni azoknál a családi beszélgetéseknél, amelyek során a gyerekek jövőjéről döntenek” – fogalmazott Cúth Csaba, a Via Nova oktatási alelnöke. Elmondta továbbá, hogy a komáromi rendezvény kissé rendhagyó módon zajlik , hiszen az egyes kisfilmek között személyesen szól az egybegyűl?tekhez Csáky Pál, az MKP elnöke, Szigeti László volt oktatásügyi miniszter, Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, a Szlovákia Magyar Szülők Szövetségének képviselője, Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke, Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, valamint Bastrnák Tibor, Komárom polgármestere.

Az esemény a Rákóczi Szövetség karácsonyi csomagjainak átadásával zárul. (vkm)

A rendezvény programja

14.00: megnyitó, köszöntőt mond Szigeti László volt oktatási miniszter; 14.05: Korpás Éva és zenekarának gyermekműsora; 14.45: gyermekprogramok a színház előcsarnokában (ugrálóvár, játszóház, kézműves-foglalkozások, üdítők, sütemények). Programok a felnőttek részére: filmvetítés és beszélgetés; 15.45: a Rákóczi Szövetség karácsonyi csomagjait adják át az óvodásoknak (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?