Januárban újabb választás a lévai városházán

Léva |

<p>Indoklás nélkül lemondott Bernard Slobodník, a júniusban megválasztott városi főellenőr. Léva önkormányzata emiatt kénytelen újabb versenypályázatot hirdetni, melyre január 16-ig várja a jelentkezéseket.</p>

 

Júniusban huszonegyen pályázták meg a városi főellenőr posztját, a képviselők végül titkos szavazással az ötvenegy éves, korábban állami szférában dolgozó Bernard Slobodníkot választották meg, aki a huszonnégyből tizennégy szavazatot kapott. Május 17-én mondott le főellenőri tisztségéről Alexander Bačík, akit a Lévai Körzeti Munka- Szociális és Családügyi Hivatal élére neveztek ki. A város pályázatot hirdetett a főellenőri poszt betöltésére. Slobodník a megválasztásakor lapunknak elmondta, lévai születésűként a lakosok és a város érdekében szeretne munkálkodni, állami alkalmazottként korábban gazdasági bűnügyek kivizsgálásával foglakozott, az önkormányzati munkával még nincsenek tapasztalatai. A polgármestertől a városatyák a legutóbbi önkormányzati ülésen csak annyit tudtak meg, hogy a főellenőr minden indoklás nélkül nyújtotta be lemondását november utolsó napján. A főellenőr-választás időpontja 2013. január 30. A városi főellenőr feladata a város vezetésének ellenőrzése, a városatyák egy része úgy véli, a megfelelő jelöltnek pártatlannak kellene lennie, és a kiválasztásának lehetősége az ellenzéket illetné meg, nem a többségben lévő smeres képviselőket. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?