Januárban elcsavarognak a sivatagba(n)

Dióspatony. Elsőre sikerrel vették a Budapest–Bamako Rali buktatóit, és most, közel egy év után ismét nekivágnak a sivatagnak. Gálffy Szilárd mesél arról, mit jelent számára a fekete kontinens és a nem mindennapos kaland.

Változatosabb tájakon

„Nem haboztunk egy percig sem, hogy leadjuk-e nevezésünket – árulja el Gálffy Szilárd, csapattársa Tóth Péter nevében is. – Talán hihetetlenül hangzik, de visszavágyom a sivatagba. Hiszen nincs ott semmi, csak homok és sziklák, mondhatnák sokan, számomra mégis fenséges. Nehéz ezt az érzést szavakba önteni.” A Csallóközi Csavargók (tavaly Assi Kamikaze Team alatt indultak) dörzsölhetik a markukat, a szervezők a tavalyinál változatosabb terepre, ismeretlenebb tájakra kalauzolják el a résztvevőket. „A legnagyobb változás a mauritániai etapokon történt, most mélyebbre hatolunk majd a sivatagban” – tudjuk meg Szilárdtól, miközben nem kis gondot okoz használható térképeket beszerezni. Amit a műholdas navigációs rendszer útnak jelez, sokszor nem más, mint egy alig látható csapás.

Versenyvágy nem vezérli

Rengeteg fénykép, úti film, számtalan élmény őrzi az első út emlékét, de Gálffy Szilárd meggyőződése, felülmúlják az első kaland varázsát. „Most már tudjuk, mit engedhetünk meg magunknak, tisztában vagyunk a képességeinkkel. Az első út felejthetetlen marad, de az akkor szerzett tapasztalatokat kamatoztatva most meg többet remélhetünk. Szeretnénk, már amennyire a lehetőségek megengedik, mélyebbre hatolni Afrika szívébe, többet látni a fekete kontinens igazi arcából. Többet találkozni az őslakosokkal, átélni a gyermekek őszinte örömét és meglepődését, idegen tájakra tévedni” – mesél a tervekről a csapatfőnök.

Legutóbb mindez egy kicsit kimaradt. És ismét a túrakategóriában indulnak. „Hajt a felfedezés, az ismeretlen megismerése. Ha mindez elillan, talán a versenykategória is szóba kerülhet.” A Budapest–Bamako Rali azonban nem csak kaland, szórakozás, nemes cél (lásd keretes írásunkat) is vezérli az indulókat.

Elérhető luxus a kempingszék

Az indiai Tata után ezúttal egy régebbi, Nissan típusu terepjáróval vágnak neki a több ezer kilométernek. Az autón az utolsó pillanatokig dolgoznak, megfelelően nem is volt idejük letesztelni. „Terepjárói képességeit a végletekig kipróbáltuk, meglátjuk, miként birkózik meg a hőséggel, porral és homokkal. Mivel tudtuk, hogy a Tatához hasonlóan a célba érkezést követően eladjuk, nem szerettünk volna feleslegesen drága járművel útra kelni” – feleli Szilárd az autó típusát és korát firtató kérdésre. Az előző kaland tapasztalatai még élénken élnek bennük, ennek köszönhetően kisebb csomaggal kelhetnek útra. De mi az, ami legutóbb hiányzott, most azonban véletlenül sem maradhat ki a felszerelésből? Az elérhető luxust a kempingszék képviseli. Az egész napos zötykölődést követően a táborba érve igazi megkönnyebbülés egy kicsit nyugodtan elüldögélni, tudjuk meg.

A sivatagban is hivatalban

„Fontos ügyben nyugodtan zavarhatnak” – mondja mosolyogva Gálffy Szilárd, aki egyben dióspatonyi polgármester. Mármint, ha éppen nem azon öt nap valamelyikén próbálják hívni, amikor a telefonos lefedettség határain kívül halad a homokdűnék között. Az úttalan utakon szoros barátságok kötődnek, a kalandtúra azonban az igazán szilárd kapcsolatoknak is komoly erőpróba. „Láttunk régi barátokat összeveszni, szerencsére minket ez nem érint. Péterrel jól megvagyunk, félszavakból is megértjük egymást” – hangzik a válasz.

Félsz nincs bennük, feleslegesen nem kockáztatnak, a versenyszabályokat betartják. Az utolsó napra azonban nem szívesen gondolnak. „Nagyszerű érzés célba érni, de ez egyben a kaland végét is jelenti” – mondja Szilárd, de máris elhessegeti magától ezt a gondolatot. A várakozás öröme elfojthatatlan és megkérdőjelezhetetlen.

BUDAPEST–BAMAKO RALI

RAJT: 2008. január 12., Budapest

CÉL: 2008. január 27., Bamako

VERSENYTÁV: 8760 km

ÉRINTETT ORSZÁGOK: Magyarország, Ausztria, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Gibraltár, Marokkó, Mauritánia, Mali

INDULÓK SZÁMA: 139

„Gyere velünk Afrikába!”

A kalandozás, versenyzés mellett a Budapest–Bamako Rali a jótékonykodásról, segítésről is szól. Az elmúlt idénnyel ellentétben ezúttal közös cél vezérli az indulókat: a befolyt adományokból a szervezők új kutat szeretnének fúrni és átadni Bamakóban. „Aki bármilyen összeggel is támogatja ezt az elképzelést, és küld egy képet magáról, annak portréja látható lesz a kocsi motorháztetőjén. Ezért is a >>Gyere velünk Afrikába!<< felhívás” – tárja fel a jelszó hátterét Gálffy. Bővebb információk a www.bamako.sk honlapon. (sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?