Még e hónap végéig beküldhetik a városházára azokat a környezetszépítő projekteket a lakóközösségek, társulások, amelyeket az önkormányzat támogat a részvételi költségvetésből. 20 ezer eurót különítettek el erre a célra, és egy-egy pályamunkára legfeljebb 1660 eurót igényelhetnek az érsekújváriak.
Január végéig pályázhatnak érsekújvári környezetszépítő tervekkel
Ötödik alkalommal van lehetőségük a közösségeknek ilyen módon megvalósítani a saját elképzeléseiket a város támogatásával. Elsősorban olyan projekteket várnak a városházán, amelyek Érsekújvár lakosait szolgálják, és hozzájárulnak az itt élő családok életének szebbé, egészségesebbé tételéhez.
Pontos tudnivalók
A feltételeket a város honlapján is megtalálják az érdeklődők. „A támogatásért közösségek pályázhatnak, a benyújtott projektnek lehet egyszerű közterület módosítási jellege, de az érsekújváriak támogathatnak új kulturális rendezvényeket vagy lakossági szolgáltatásokat is” – áll a városi hivatal felhívásában. A benyújtott pályamunkákat közzéteszik a város önkormányzati honlapján, és a lakosoknak nyilvános fórumon is bemutatják. Márciusig szavazhatnak a lakosok a nekik leginkább tetsző elképzelésekre. A győztes terveket ez év áprilisától novemberig valósítják meg a szervezetek, illetve csoportosulások.
Megvalósított tervek
A Kompas szabadidőközpontba, amelyet szülők, nagyszülők látogatnak gyerekekkel, a részvételi költségvetésből vásároltak ülőalkalmatosságokat, hogy kényelmesebben tölthessék az időt. Az édesanyák klubjában minden szerdán és pénteken 9-től 12-ig találkoznak az érsekújváriak. Délutánonként a Teen Café-ban jönnek össze szerdától vasárnapig a fiatalok. Családi találkozókat, tanácsadó, tájékoztató rendezvényeket is szerveznek a központban, így sokan örültek az új, otthonos környezetnek. Az Egy ugrás az erdőbe projekt keretében a Berek parkerdőhöz közeli Kis ligetet szépítették meg. Korábban már több projektet is megvalósítottak a helyi lakosok a részvételi költségvetésből. Korábban rovarházat, rétet létesítettek, tájékoztató, készségfejlesztő táblát helyeztek ki és pihenőpadot, legutóbb távolugró pályát építettek a gyerekeknek.
Egyre aktívabb közösség
A Cirill és Metód utcában, valamint a vasútállomáshoz közeli lakótelepen élő fiatal családok egyre szorosabb és aktívabb közösséget alkotnak. Környezettudatosabbá váltak az idősebb lakosok is, támogatva a fiatalok elképzeléseit. 2019 végén a város bővítette a meglévő parkolót a lakóházaknál, ami az addigi zöldterület egy részének a felszámolásával járt. Fákat ültettek ki az elválasztó zöld sávokra, ám a helytelenül parkolók nemegyszer úgy állították meg a gépkocsijukat, hogy ezeknek a facsemetéknek ütköztek.
Az említett utcában élő családok 2020-ban a részvételi költségvetésből létesítettek saját komposztálót, és egyre több lakost vontak be a szemét még tudatosabb osztályozásába. 2021-ben újabb projektet küldtek a városházára, majd a lakóközösségből mintegy tízen vállalták a parkolók közti zöld sávok beültetését, megszépítését. Az itt élő Slobodník házaspár és barátaik jóvoltából a Béke mozi környékén is sikerült élő sövényt, több virágágyást létesíteni a város támogatásával. Az Ajándékozz Fát mozgalommal karöltve értékes zöldterületté vált a korábban lepusztult terület. Katarína Slobodníková tájépítész, akit az őszi önkormányzati választások során független képviselővé választottak, ismeretterjesztő előadást tartott a lakosoknak a kertépítésről. Danczi Dominika, az egyik projekt kidolgozója a Kálváriánál lévő kis parkot szépítette meg városi támogatásból, és vállalkozók segítségével megmentette, illetve ismételten üzembe hozta a régi artézi kutat, amelyet már 1938-ban lefotóztak és Thain János egy, 1951-ben készített festményén is helyet kapott.
Az érsekújvári Slobodník házaspár a minap tett közzé egy felhívást a közösségi oldalon, de számos plakátot is kihelyezett a városban, amelyen közös ötletelésre hívják a lakosokat. Szívesen nyújtanak tanácsot, tájékoztatást azoknak, akik első alkalommal pályáznak. Ha jó ötleteik vannak a máig lepusztult, vagy kihasználatlan területek megszépítésére, érdemes pályázni, kérni a város támogatását.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.