Izsán is fogadták az élethűen rekonstruált római hajót

Danuvina Alacris
Izsa |

Az ókori római világot megidé és a Danuvina Alacris – vagyis Élő Duna – nevet viselő őrhajó két és fél hónapig utazik a Dunán a németországi Ingolstadttól egészen a Fekete-tengerig összesen 10 országon keresztül.

A Duna szlovákiai szakaszán mintegy öt napot töltött el a hajó 25 fős legénysége. Pozsony városrészei – Dévény, Károlyfalu, Dunacsún és Oroszvár – után Izsánál kötöttek ki utoljára, ahol a szervezők az egykori helyi római világot bemutató gazdag kulturális és ismeretterjesztő programmal várták az érdeklődőket.

Danuvina Alacris

A 4. század második felében folyami őrszolgálatra használt, „lusoria“ típusú hajó súlya 6 tonna, hossza 18, szélessége pedig 2,8 méter, ill. legfeljebb 13 km/h-s sebességet képes elérni. A szemre is tetszetős, 20 evezős által hajtott ókori folyami közlekedési eszközt mindenhol szabadon megtekinthették az érdeklődők. Kizárólag a római korra jellemző anyagok és eljárások alkalmazásával állították össze az Interreg – Élő Dunai Limes projekt keretén belül. Az Európai Unió által finanszírozott kezdeményezés egyik fő célja, hogy fejlessze az egykori Duna menti római határvidék emlékeire épülő turisztikai potenciált. Ez gyakorlatilag Izsán is megvalósult, mivel elkészítették Kelemantia virtuális modelljét, amelyet a hajólátogatás alkalmából be is mutattak a nagyközönségnek.

Miután az esemény házigazdája, Domin István izsai polgármester köszöntötte a vendégeket, emlékeztetett, hogy az Izsa határában elhelyezkedő Kelemantia, az egykori katonai tábor és régészeti lelőhely tavaly óta az UNESCO világörökségi listáján található. Csütörtöky József, a izsai leányvár helyszínét kezelő Duna Menti Múzeum igazgatója pedig arra is emlékeztetett, hogy az erőd melletti Duna-szakaszon mintegy 50 éve két horgonyt is találtak a kutatók, arra utalva ezzel, hogy egykor a környéken is fontos szerepet játszottak a „lusoria”-hoz hasonló katonai hajók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?