„Itt majomkodott a diktafonnal”

„Szemtanúm nincs. A könyvelőnő, mintha érezte volna, hogy történni fog valami, kiment az irodából”„Szemtanúm nincs. A könyvelőnő, mintha érezte volna, hogy történni fog valami, kiment az irodából” Mi történt valójában október 23-án a vágai községházán? Csak ők ketten tudják. „Nem mondhatok semmit” – szögezi le határozottan a községházán ülő hölgy az íróasztal mellől, bár megpróbálok kedvesen mosolyogni rá. Mögöttem megjelenik Kiss Róbert, ő is megpróbálja kérlelni, ám a hölgy hajthatatlan. „Hallottam valami zörgést, meg azt is, mit mondtatok egymásnak, de ez a ti ügyetek, én ki szeretnék ebből maradni” – mondja. További kérdésnek, úgy látszik, nincs helye.

Kiss Róbert a fejét rázza. Amikor becsengettünk hozzá, felkötött karral fogadott bennünket. „Csak nem?” – kérdeztem. Bólintott. „De igen. A leghalálosabb ellenségemnek sem kívánom” – tette hozzá halkan. Pár nappal azelőtt telefonált a szerkesztőségbe. Azt mondta, polgárként és helyi önkormányzati képviselőként bement a polgármester irodájába, és feltett egy kérdést. Ehhez neki a szabad információnyújtásról szóló törvény értelmében joga van.

„Négy éven keresztül állandóan rámutattam arra, mik azok a jogtalan lépések, tényferdítések, amelyeket a polgármester úr, Szalay Ferdinánd elkövet. Nem ismeri a törvényeket, hazudik” – fejtegeti Kiss Róbert. „Például azt mertem mondani, hogy egy hétszázhúszezer koronás kupola felépítése a halottasházra, az nem biztos, hogy a falu érdekeit szolgálja. Persze hogy ez nem tetszik senkinek, ez szálka lesz annak a szemében, akit kritizálni mer” – teszi hozzá keserűen. „Október huszonharmadikán csúcsosodott ki az egész. Reggel kilenckor hívatlan vendégként részt vettem egy megbeszélésen, amelyen a falu szennyvízelvezető csatornájának folytatásáról lett volna szó. Egy ugrás vissza az időben, október elsején a polgármester bejelentette: a falu visszakapott tízmillió koronát a gázművektől, ez a pénz csakis csatornázásra fordítható. Az alpolgármester ekkor állította meg, azzal érvelve, nem egészen pontosan fogalmazott a polgármester, a szóban forgó összeg az infrastruktúra fejlesztésére is fordítható. Akkor már szóvá tettem, hogy ha nem tudják ezt az alapvető dolgot tisztázni, akkor hogyan tudják majd eldönteni a tízmillió korona sorsát? A következő kérdésem: tízmillió koronáért milyen hosszú csatornát lehet lefektetni? Ilyen alapvető kérdésre sem tudott egyikük sem válaszolni. Azt javasoltam, napoljuk el a dolgot. Egy kitérő: a képviselő-testületben kilencen a Magyar Koalíció Pártja (MKP) jelöltjei – a polgármestert is beleértve –, a maradék három közül egy az SZKP tagja, kettő pedig független, én magam is az vagyok. Szerintem azonban ilyen arány mellett lehetett bármilyen briliáns javaslat, amely akár szolgálta a község lakosait, akár nem, eleve halálra volt ítélve, ha nem kapta meg az MKP-sok szavazatát.”

„Ez nem így van – szögezte le a polgármester, pár nappal később. – Négy év alatt rengeteg dolgot meg tudtunk valósítani. Például bevezettük a gázt az óvodába, és még sorolhatnám” – mondta Szalay Ferdinánd. Azt sem érti, miért kötött bele Kiss Róbert a halottasház kupolájának felépítésébe, szerinte eddig nem tudták rendesen lebonyolítani esőben a temetéseket. Egy további vádról – miért kellett előteret építeni a községházához, miért kellett kicserélni a tetőzetet – csak annyit mondott: az irodájába esett az eső. „Hiába mondja Kiss Róbert, hogy az előtér pazarlás. Akkor kérdem én, menjünk vissza a fára? Mi a pazarlás, és mi nem?” – teszi fel a kérdést. Nem tudok rá válaszolni.

„A kérdéses napon bementem a községházába, és részt vettem egy tárgyaláson, amelyen a polgármester már a csatornázás konkrét lépéseit beszélte meg egy cég képviselőivel. Megkérdeztem, rögzíthetem-e az ott elhangzottakat. Senkinek sem volt kifogása, a diktafonom három órán át be volt kapcsolva. A tárgyalásnak vége lett, a polgármester és a többiek elmentek a faluba. Ekkor feltettem egy látszólag ártalmatlan kérdést az irodában ülő egyik hölgynek, aki a község gazdasági ügyeit intézi: ki volt-e függesztve a költségvetés módosításáról szóló határozat a hivatal mellett álló hirdetőtáblán. Szerintem ugyanis a polgároknak joguk lett volna arról tudni, hogy a tartalékalapból egymillió-nyolcszázhúszezer koronát júliusban átcsoportosítottak, októberben pedig a gázművek által visszautalt tízmillióról döntött a testület. Bizonyítékot kértem. Nem kaptam. A hölgy először arra hivatkozott, hogy a polgármester a főnök, tőle kell kérdeznem. Azt válaszoltam, hogy ezt nem feltétlenül kell a polgármestertől megkérdeznem. Erre ő átment, és helyzetjelentést adott neki” – mesélte tovább Kiss Róbert.

„Itt majomkodott egész délelőtt a diktafonnal” – ez Szalay Ferdinánd véleménye. „Szépen kértem, hogy ne akadékoskodjon” – hangsúlyozta.

„Azt a választ kaptam, hogy igénylésemet adjam be írásban. Ezt meg is tettem, bár szerintem erre nem lett volna szükség” – mondta Kiss Róbert. Közben megmutatja a kézzel írt kérvényt. Továbbra sem volt hajlandó elmenni, mivel szerinte közben is elkészíthették volna a bizonyítékot. „Mivel erről nem vezetnek külön nyilvántartást, minden egyes kifüggesztett irat sarkába ütnek egy pecsétet a kifüggesztés időpontjáról” – magyarázta Kiss Róbert. „Ezt pedig akár aznap is megtehették volna” – vélte.

„Nézze, magam sem tudom, ki volt-e függesztve. Máskülönben szó sem volt a költségvetés módosításáról, csupán arról, hogy egyik helyről a megmaradt pénzeket átcsoportosítottuk a másik helyre” – szögezte le a polgármester a hirdetőtábla mellett.

„Nagyjából tíz percig ott ültem egy görgős széken. Azt hiszem, akkor már a puszta jelenlétem kezdett a könyvelőnő idegeire menni. Felállt, újabb helyzetjelentést adott a polgármesternek. Erre ő átjött. Azt mondta: mivel már beadtam írásban, meg kell várnom a törvény által a rendelkezésére álló időkeretet, és majd választ kapok. Nem mentem el, és ennek az okát is megmondtam. Fokozatosan elvesztette a türelmét, egyre komolyabb vádakat vágott a fejemhez. Először ki akart dobni, arra hivatkozva, ne zavarjam a könyvelőnőt, várjak a folyosón. Nem tágítottam, ismét megmondtam, miért. Miért nem hívott rendőrt, ha szerinte nekem nem volt jogom ott ülni?” – kérdezte. „Azt mondta, én vagyok a falu szégyene. Ha ez így van, a legutóbbi helyhatósági választásokon képviselőjelöltként hogyan kaphattam a legtöbb szavazatot a polgároktól?” – jegyezte meg csendesen.

„Nem értem, hogyan meri odaírni a mostani jelölőlistára, hogy tanító. Mutasson róla bizonyítékot, Pozsonyban vagy Nyitrán végzett-e?” – szegezte nekem a kérdést a polgármester. „Vádolni, azt tud, semmi sem jó neki, bármit teszünk is ” – vélekedett Kiss Róbertről Szalay Ferdinánd.

„Megalázó dolgokat kiabált rám, szinte remegett a levegő. Tovább ment, azt akarta, hogy már az épületet is hagyjam el. Ordított, kiment és bejött a folyosóról. Erre azt mondtam, hogy ezt nem hagyom annyiban, előveszem a diktafonomat, és legalább a polgármester monológja végét felveszem. Elővettem a táskámat, kezdtem kicsomagolni a magnót. Meglátta, miben mesterkedem, beszaladt, elkapta a diktafont, a kezemmel együtt nekivágta az asztalnak, csupán annyi időm volt, hogy benyomjam a felvétel gombot. Két másodperc hallható, utána csak egy reccsenés. Azzal a lendülettel, ahogy hátulról rám jött, megfogott és nekicsapott egy kiálló élesebb résznek a falon”.

„Add ide azt a magnót... az anyád!” – hallom most is a felvételen.

„Becsületszavamat adom, hogy egy ujjal sem nyúltam Kiss Róberthez!” – szögezte le a polgármester.

„Szemtanú nincs, a már említett könyvelőnő, mintha érezte volna, hogy történni fog valami, kiment az irodából” – fejezte be Kiss Róbert. Aki mellesleg katechéta.

December elején önkormányzati választásokat tartanak az egész országban, Vágán is. A polgármesteri székért az MKP színeiben Szalay Ferdinánd, függetlenként Kiss Róbert indul.

Az esetről mindenki tud a községben, de talán senki sem akar.