Ismétlődő vandalizmus Vágkirályfán

<p>Vágkirályfa. Múlt héten ismeretlenek megrongálták a község felújított stadionját. Nem ez az első eset, hogy vandálok randalíroztak Vágkirályfán. Az ügyben a rendőrség nyomoz.</p>

BARTALOS ÉVA

Bergendi Ferenc, Vágkirályfa polgármestere lapunknak elmondta, a községi hivatal alkalmazottai vették észre a falfirkát, majd jelentették a hivatalban és értesítették a vágsellyei rendőröket. „A kárfelmérés után kiderül, hogy bűncselekményt vagy szabálysértést követtek-e el” – nyilatkozta Bergendi Ferenc. Három éve újították fel a lelátót, megjavították a tetőt és a külső homlokzatot, rendbe tették a szociális helyiségeket. Idén betegség támadta meg a futballpálya füvét, a pálya helyreállítását is a község költségvetéséből finanszírozták. „A feliratot bejelentettük a biztosítónál, ha nem kapunk kártérítést, az adófizetők pénzéből kell kifizetnünk a falfirka eltávolítását” – közölte a polgármester. A községben korábban is volt példa vandalizmusra. „Tizenkét évvel ezelőtt betörték a felújított iskola ablakait, felgyújtották az ablakpárkányt, megrongálták a műfüves pályát, hétvégenként eltörik és szétdobálják a Vágsellye és Vágkirályfa közötti kilométerköveket, a stadion új kazánjának a kéménye is rossz állapotban van. Néhány éve peredi és vágsellyei fiatalok lefestették a házak falát” – beszélt az elmúlt évek rongálásairól Bergendi Ferenc. Szerinte a lelátón a falfirkát egy új csoport készítette, talán helyi fiatalok.

A községben térfigyelő kamerarendszer működik. Az alapiskola, a községi hivatal, az óvoda és a faluközpont környékén vannak kamerák. A polgármester elmondta, tavaly nem kaptak támogatást a kamerarendszer bővítésére. Idén újra pályáztak, a temetőbe és a futballpályára szerelnének fel térfigyelőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?