Ismét várják Karván a lelkes színjátszókat

Karva
Komárom/Karva |

A nyári események közül idén sem fog hiányozni a már negyedévszázados múlttal rendelkező Nyári Ifjúsági Színjátszótábor, amely július 30-a és augusztus 8-a között zajlik majd a karvai szakközépiskola területén.

Aki avatott ismerője a szlovákiai magyar színházi életnek, az tudja, hogy a színjátszótábor már elég szép múltat tudhat a háta mögött. Bajkai Csengel Mónika szervező emlékeztetett, a 90-es évek végén Szabó Csilla és az azóta már elhunyt Solténszky Tibor nevéhez fűződik a rendezvény genezise. „A 90-es évek nagyon kevés diákszínjátszó csoport volt a Felvidéken, s akkor merült fel az ötlet, hogy magyarországi mintára hozzanak létre nyári képzéseket” – emelte ki a lényeget a szervező. Az első táborra Perbetén került sor, majd egyfajta vándorrendezvényként működött, hogy aztán a minden téren kedvező feltételek miatt a karvai szakközépiskolában találjon állandó helyszínre.

Az elmúlt több mint két évtizedben számos színjátszócsoport megalakulásához járult hozzá az esemény, s mind profi, mind amatőr szinten több embert terelt a világot jelentő deszkák felé. Hatással volt többek között a Marianum Egyházi Iskolaközpont gimnazistáinak MEG+ színjátszó csoportjának megalakulására vagy a Vekker Műhely létrejöttére is.

A komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ és a Komáromi Jókai Napok Közalapítvány szervezésében idén hat oktató gondoskodik a jelentkezők oktatásáról. Ők Szabó Csilla és Sereglei András drámapedagógusok-rendezők, Tóth Miklós rendező, illetve Hernádi Kriszta beszédtanár, Gyepes Bianka koreográfus-táncpedagógus, s végül Kalocsányi Gábor zenész-bábművész. A hangsúly – ahogyan korábban is – az interaktivitáson van. A táborbeli munka sokrétű és rugalmas, a foglalkozásvezetők igyekeznek azt a résztvevők habitusához és képességeihez igazítani. „Általában van egy alapdráma vagy -ötlet, amit a tanár hoz, s a többit közösen alakítják ki a diákokkal” – mondja Bajkai Csengel Mónika, majd hozzáteszi, a délelőtti szakképzéseket délután színházi foglalkozások követik, az érdeklődők pedig számos képességet elsajátíthatnak a színházmesterség, színpadi beszéd és mozgás, valamint a kreatív zene területén. A tábor zárása a szokásos módon történik: a résztvevők a kilencedik nap végére egy közös produkciót készítenek el, amelyet majd a hozzátartozóknak és barátoknak is bemutatnak augusztus 7-én.

A táborba részvételi díj megfizetése mellett lehet jelentkezni július 20-áig – diákokat és felnőtteket egyaránt fogadnak. Bővebb információt a [email protected] e-mail címen vagy a 09-07-799-823-as telefonszámon lehet kérni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?