Ismét műtenek a komáromi kórhá

Komárom. Tegnap délutántól ismét műtenek a komáromi kórház sebészeti osztályának műtőiben – tájékoztatta az újságírókat Bock Sylvia, a kórházat működtető Forlife igazgatója.

Bock Sylvia: „Mostanáig vártunk, hogy a megyei tisztiorvos jegyzőkönyve alapján Milan Belica határozatban visszavonja-e a műtők működési jogát”Vas Gyula felvételeMint megtudtuk: a Regionális Közegészségügyi Hivatal dolgozói a megyei tiszti orvos felkérésére ismételten megvizsgálták a műtők állapotát és a fertőtlenítés hatékonyságának ellenőrzése céljából újból vettek mintákat is.

„A hivatal által kiállított jegyzőkönyv szerint a műtőket üzembe lehet helyezni, és mi ezt a keddi napon meg is tettük” – közölte Bock Sylvia. A jegyzőkönyvet a közegészségügyi hivatal április 16-án eljuttatta Ľubomír Ševčík megyei tisztiorvoshoz is, aki állítólag még nem kapta azt kézhez. „Szóban tájékoztattuk Ševčík urat a közegészségügyi hivatal ellenőrzésének eredményéről és arról, hogy annak alapján újra megnyitjuk a műtőket. Ő erre annyit válaszolt, hogy ez a döntés a mi felelősségünk” – tette hozzá az igazgatónő.

A megyei tisztiorvos április elején az általa végzett ellenőrzés eredményekén azonnali hatállyal betiltotta a műtétek végzését a komáromi kórház sebészeti osztályán. Mégpedig azzal az indokkal, hogy azok nem felelnek meg a higiéniai előírásoknak. Ugyancsak kifogásokat emelt amiatt, hogy a műtőkben nincs elkülönítve a fertőtlenítő részleg, és nem vezetik rendesen a fertőtlenítésekről szóló jegyzőkönyvet. Mindezeket az állításokat a közegészségügyi hivatal jegyzőkönyve cáfolja, miközben – Kúsek István kórházigazgató szavai szerint – semmilyen lényegi változtatást nem végeztek a műtőkben.

„Mostanáig vártunk, hogy a megyei tisztiorvos jegyzőkönyve alapján a Nyitra megyei önkormányzat elnöke, Milan Belica határozatban visszavonja-e a műtők működési jogát. Ez ugyanis az ő hatáskörébe tartozik. Egy ilyen határozatnak természetesen pontosan tartalmaznia kellene, hogy milyen törvényt vagy rendeletet nem tartottunk be, miként és meddig kellene elhárítani a hiányosságokat. Mivel máig nem érkezett ilyen határozat, a közegészségügyi hivatal viszont ismételten engedélyt adott a műtők használatára, ezért Kúsek igazgató elrendelte a sebészeti műtők megnyitását” – mondta Bock Sylvia. Tájékoztatása szerint új rendelet készül a műtők üzemeltetéséről, amely valószí?nű?leg idén májusban lép hatályba és a kórházaknak 2010-ig kell teljesíteniük az abban támasztott feltételeket. Ha építkezési átalakításokra is szükség lesz, annak költségeit a tulajdonosnak, esetünkben a Nyitra megyei önkormányzatnak kell állnia. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?