Ismét Komjáti László a polgármester

Nemesócsa |

<p>A komáromi járásbeli nagyközség lakói nagy szavazattöbbséggel ismét Komjáti Lászlót választották meg polgármesternek.</p>

Azt a személyt, aki az előző választási ciklusban több mint három éven keresztül nem hívott össze testületi ülést, aki ellen az információs törvény 57-szeres megszegése miatt 60 ezer eurós bírságot szabtak már ki - és bár 11 esetben végrehajtói végzés is született, eddig egy centet sem sikerült behajtani tőle -, aki az iskola tornatermének felújítására kapott dotációt egy magáncég tornatermének rendbetételére fordította, és akit a leköszönő képviselő-testület a közérdek védelmére vonatkozó törvényre hivatkozva néhány hónapja megfosztott mandátumától. A polgárok azonban mégsem Komjátit, hanem a vele szemben állókat büntették: a jelenlegi képviselők közül egy sem szerzett mandátumot az elkövetkező négy évre. Az MKP színeiben győztes polgármesternek így ebben a ciklusban feltehetően könnyű dolga lesz: gyakorlatilag ellenzék nélkül - a héttagú testületben hat az MKP-s és egy független - irányíthatja majd sajátos módszerei szerint a községet. Komjáti László fölényes győzelmet aratott: 711 szavazatot kapott, az őt követő Magyarics Gusztáv (független) 435-öt, Válek Janka (Híd) 131-et, Szalay Zoltán (független) pedig 103 szavazatot. Igen magas volt a részvételi arány, 65,89 százalék. „Az eredményekből egyértelmű, hogy a lakosok számára a tények nem mérvadóak. A választások előtt falugyűlést tartottunk, ahol beszámoltunk a község katasztrofális anyagi helyzetéről, amelybe Komjáti sodorta a falut, de szinte meg sem hallgattak minket. Aki pedig nem az eddigi polgármestert akarta már látni a falu élén, az is inkább Magyarics Gusztáv vállalkozóra szavazott, aki alig néhány hónapja költözött Nemesócsára“ - konstatálta Válek Janka alpolgármester. Hozzátéve: a törvényileg megszabott harmincnapos határidőn belül összehívja az alakuló ülést, és átadja a hivatalt. A községben ugyanis már olyan hírek terjednek, hogy Komjáti december elsejétől elfoglalja hivatalát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?