Ismét eljöttek Pozsonyba a repülők

Pozsony. A rendezvény tizenkét éves múltra tekint vissza, az elsőt 1992 szeptemberében rendezték meg. Az 1995-ös bemutatót követően – a honvédelmi tárca költségvetésétől függően – olykor évekig nem tértek vissza a Kis-Duna melletti térség fölé a repülők.

A svájci légierő F-5E típusú vadászgépei Pozsony felettSomogyi Tibor felvételeSzomorú eseményként vonult be a rendezvény történetébe 1999. június 6., amikor a brit légierő pilótája lezuhant HAWK-200 típusú gépével, egy néző halálát okozva. Ekkor úgy tűnt, hogy a repülőnap sorsa végleg megpecsételődött. Nem így lett. Szlovákia NATO-hoz történt csatlakozását ünneplendő rendezte meg a honvédelmi tárca az idei bemutatót. A repülés, illetve a légi haditechnika szerelmesei olyan csoportok előadását élvezhették, mint a svájci Patrouille Suisse, a lengyel Iskra, a francia Patrouille de France és a tíz gépből álló rajban repülő olasz Frecce Tricolori. Különlegességnek számított a cseh Repülő Cirkusz bemutatója. A csehek az I. világháború repülőgépeinek másolataival harci feladatok végrehajtását szimulálták, égen és földön. A szólóban repülő gépek közül a hazai közönség számára kétségkívül a svéd Grippen, valamint az ukrán SU-27 vadászbombázó bemutatója volt a legérdekesebb, hiszen mindkettő kiváló manőverezési tulajdonságokkal rendelkezik.

Jozef Dunaj tábornok, a szlovák légierő parancsnoka sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a külföldön is elismerésnek örvendő hazai repülőraj, a Fehér Albatroszok idén első ízben nem vettek részt a bemutatón. Ennek oka, hogy L-39-eseik kiszolgáltak, jelenleg a hadsereg javítói dolgoznak rajtuk. Az év második felében azonban ismét röpképesek lesznek, és kezdetét veheti egy új csoport kiképzése, mely külföldön is képviselheti a szlovák légierőt.

A kísérőprogramok közül elsősorban a kifutópályán kiállított repülőgépek, helikopterek és légelhárító technika aratott nagy sikert, és az időjárás is kedvezett a bemutatónak. Vasárnap estére pedig a zajtól megriadt környékbeli lakosok is visszatérhettek hajlékaikba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?