Ismét bűnösnek találta a kassai bíróság a verekedő Paška-fivéreket

A Paška-trió a szerdai bírósági tárgyaláson
Kassa |

A ma délelőtti tárgyaláson újra bűnösnek találta a Kassai I. számú Járásbíróság a Paška-triót, Pavol Paška egykori házelnök unokaöccseit. 

A három testvért garázdaság miatt, kettejüket testi sértés miatt is elmarasztalták. Az ügyész továbbra is az eredeti vádhoz ragaszkodott, mivel súlyos testi sérüléseket okoztak, a három fivér felfüggesztett büntetésének kiszabását javasolta. A három fivér ügyvédje azt állította, hogy ügyfelei ártatlanok, és azt kérte a bírótól, hogy engedjék szabadon őket. A tárgyalás során mindhárom fivér ártatlannak vallotta magát. A bíróság a meghallgatást követően ugyanazt a határozatot hozta, mint egy évvel ezelőtt. Maroš és Branislav Paška feltételesen hat hónapot kapott, Martin Paška pedig egy 500 eurós pénzbüntetést. Az ítélet ellen végül mindkét fél fellebbezett, az ügyben a kerületi bíróság fog döntést hozni. 

A Paška-trió hírhedt verekedésére 2015 novemberében került sor Kassán, egy Fő utcai pizzéria előtt. A biztonsági kamerák rögzítették az incidenst, a felvétekeket több portál is közzétette, de sokan megosztották a közösségi hálón is. A verekedés az eddigi vallomások szerint azért kezdődött, mert a Paška-trió egyike zaklatott egy arra sétáló fiatal nőt. A nő barátja egyiküket meglökte, ezután mindhárman nekiestek, a földre lökték és összeverték. A fiatal nőt is többször megütötték és megrúgták, egy villanyoszlopba verték a fejét, majd a földre rántották. Sérülései az orvosi jelentés szerint nyolc héten túl gyógyultak, ami már súlyos testi sértésnek minősül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?