Iskolaigazgatók szakmai találkozója

Komárom |

<p>A tavalyi sikeren felbuzdulva május 16-án és 17-én másodízben rendezni meg Kovácspatakon a Komáromi járásban működő magyar oktatási intézmények vezetőinek szakmai találkozóját a Selye János Egyetem Comenius Pedagógiai Intézete és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Területi Választmánya.</p>

A találkozó egyik kiemelt témája az értekezletek, viták szervezése, vezetése. „A tréningszerű képzésen hangsúlyosan lesz szó arról, miként kell racionálisan felépíteni egy értekezletet, hogy az lényegre törő legyen, meddig tartson, miként lehet jól levezetni egy vitát, kordában tartani az indulatokat. Az iskolákban elég sok az értekezlet, többször vitás helyzeteket kell megoldani, de alig van olyan tanfolyam, ahol erre felkészítenék az iskolavezetőket“ - mondta Fekete Irén, a választmány elnöke. Egy további előadás a tanfelügyelői vizsgálatok szemszögéből taglalja az oktatásügy helyzetét, és hasznos tanácsok hangzanak majd el az iskolai dokumentáció vezetéséről. Pék László, az SZMPSZ országos elnöke az SZMPSZ közelgő országos közgyűlése előtti helyzetet és a jövőbeni terveket ismerteti, Fodor Attila, a Comenius igazgatója pedig az általuk kínált akkreditált pedagógus-továbbképzésekről beszél. A találkozóval kapcsolatos további tájékoztatást a 0907/111 455-ös vagy a 0905/912 006-os telefonszámon kaphatnak az érdeklődők. Korlátozott számban még fogadnak jelentkezést. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?