Írek balhéztak a Napfényes tavaknál

Szenc |

<p>Múlt hét péntektől megközelítőleg száz lakókocsival érkezett a Napfényes tavakhoz egy ír csapat. Azóta a helyiek szerint felfordult a város, és leginkább a tó környéke.</p>

A  Szenci Idegenforgalmi Vállalat (SCR) szerint nincs komoly baj és el kell fogadni más kultúrák, nemzetek mentalitását is. Ma reggel viszont késelésre is sor került.
„Múlt hét végén érkeztek a nagy britanniai turisták, akiknek kicsit más a mentalitásuk, mint a szlovákoknak és a cseheknek, komolyabb gondokat eddig nem érzékeltünk. Nem tudjuk, meddig maradnak, ugyanis különböző csoportokról van szó, akik nem együtt érkeztek távoznak” – nyilatkozta lapunknak a turistákkal kapcsolatban Róbert Podolský városi tulajdonú Szenci Idegenforgalmi Vállalat (SCR) igazgatója.
A büfék üzemeltetői sem panaszkodtak, nagyobbak a bevételeik, komolyabb gondokról nem számoltak be.
Tatiana Kurucová, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy az egész turistaidény fokozottabb mértékben teljesít szolgálatot a rendőrség a tavaknál. „Ma reggel (péntek) nyolc körül érkezett egy bejelentés miszerint konfliktus alakult ki az írek között. A helyszínen kiderült, hogy két ír polgár között keletkezett konfliktus, közülük az egyik vágási sérülést szenvedett a kezén. Az elkövetőt intenzíven keresi a rendőrség” – nyilatkozta Kurucová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?