Ipolyszalkai ornamentumok a párkányi múzeumban

Albert István festő, szobrász és restaurátor szülőfalujának, Ipolyszalkának jellegzetes ornamentumaiból nyílt kiállítás a párkányi városi múzeumban.

Albert István festő, szobrász és restaurátor szülőfalujának, Ipolyszalkának jellegzetes ornamentumaiból nyílt kiállítás a párkányi városi múzeumban. A festő házról házra járva gyűjtötte és dokumentálta a házak és udvarok falát díszítő ornamentumokat.

Párkány

A kiállítást Nagy Anna néprajzos nyitotta meg. „Az emberben már ősidők óta munkál az alkotási vágy és a díszítő ösztön. Gondoljunk csak a barlangok falára festett képekre vagy a ruhák hímzéseire, amelyek a virágzó rét szebbnél szebb virágait örökítették meg. Az élménynyújtás és a szép újbóli megélésének vágya hajtotta az embereket, amikor szerszámaikat és más használati tárgyaikat virágmotívummal díszítették. Virágot festettek-pingáltak a falakra is, maradandót alkotva az utókornak” – mondta Nagy Anna.

Pingálással az ügyes kezű asszonyok foglalkoztak. Ugyanazt pingálták a falra, amit hímezni is szoktak. Nemcsak a ház és az udvar belső falait pingálták ki, hanem a ház homlokzatát is. Ez utóbbit mindig a legügyesebbekre bízták. „A szükséges anyagot, a mésztejet híg mészből és porfestékből keverték. A homlokzat pingálása előtt a motívumot vízbe mártott ecsettel előrajzolták. A víz öt-tíz percig nyomot hagyott a falon. Ez elég volt arra, hogy a pingáló eldöntse, hogyan festi ki a motívumot. Ipolyszalka jellemző motívuma a tulipán, a pipacs, a rózsa és a búzavirág volt” – magyarázta Nagy Anna. A ház alját Ipolyszalkán kékre festették. „Ennek praktikus oka is volt. A tiszta, hófehér meszelés az esőtől és portól hamar bepiszkolódott, de a kék színen szinte láthatatlan volt“ – tette hozzá a néprajzos.

Az ötvenes évektől a házakat vályog helyett égetett téglából építették. „Az építészek tervrajzaikban már nem számoltak díszítésekkel. Eltűntek az ablakok fölötti vízszintes virágornamentumok és az ablakokat közbefogó függőleges virágdíszek is. A falakat brizolittal vonták be, ami időtálló megoldásnak tűnt, de egyúttal az ornamentumpingálás végét jelentette” – fogalmazott Nagy Anna.

Albert István házról házra járva próbálta összegyűjteni és az utókornak megmenteni az ornamentumokat, amelyeknek alapján számítógépes program segítségével kifestőket készít gyerekeknek és felnőtteknek. „A párkányi városi múzeum és Ipolyszalka önkormányzata közösen támogatta a kifestők kiadását, amit a kiállítás látogatói ajándékba kapnak” – tájékozatta lapunkat Juhász Gyula, a múzeum vezetője. A kiállítás március 13-ig tekinthető meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?