Ipolyságot is érintheti az új vasútvonal, de...

vonat k
Ipolyság |

Magyarországon elindult egy vasútfelújítási folyamat, amely a nógrádi vonalakat érinti, többek között Balassagyarmatot is. A kezdeményezés újabb lendületet adott a környező polgármestereknek, hogy folytassák a küzdelmet a már több évtizede tartó romlás ellen az Ipolysági régióban.

Februárban arról számolt be az ipolyinfo.com, hogy Balassagyarmat és Vác között gyorsabbá válhat a vasúti közlekedés, amint végeznek a karbantartásokkal. Ez mellett 2400 betonalj cseréjét is tervezik Galgamácsa és Balassagyarmat között 11 helyszínen, valamint 4 vasúti átjárót is átépítenek. Egy 3,5 km-es szakaszon pedig a gépi vágányszabályozást alakítják ki, aljzatot is cserélnek, illetve 7 helyszínen felújítják a váltókat.

Köszönetnyilvánítás

Négy polgármesteri aláírás látható azon az önkormányzati levélen, amit Lázár Jánosnak, a magyarországi Építés és Közlekedési Minisztériumba küldtek. Zachar Pál (Ipolyság), Alexandra Pivková (Losonc), Csach Gábor (Balassagyarmat) és Rigó Dávid (Drégelypalánk) közösen fejezték ki gratulációjukat azért, hogy elindult a vidéki tömegközlekedés fejlesztése Budapest vonzáskörzetében. Két vidékfejlesztési indítványt is tartalmaz a levél, amelyek a régió fellendülését segítené. Az első az Ipoly-völgyi Vasút újbóli megnyitása, a nemzetközi közlekedés újraindítása a szakasz megújításával és a Drégelypalánk-Ipolyság közti vonal helyreállításával. A másik pedig a Balassagyarmat-Losonc közötti regionális személyforgalom újraindítása. A vezetők a levél mellé csatolták a térség civil szervezeteinek és önkormányzatainak memorandumát az Ipoly-völgyi vasútfejlesztés ügyében.

Ipolyság polgármesterének álláspontja

Lapunk megkeresésére Zachar Pál, Ipolyság polgármestere mélyebb betekintést nyújtott a kialakult helyzetbe, s elmondása szerint cseppet sem egyszerű feladat amire vállalkoznak. Szlovákiában ez egy nagyon régóta ismert probléma, s a települések folyamatosan küzdenek azért, hogy a vasúti közlekedés valamilyen irányba javuljon. Az Ipoly-völgyi vonal egy részét Drégelypalánk irányába felszedték, ezzel régiós szintű károk keletkeztek. Ezeket csak úgy lehet orvosolni, ha a két ország fejlesztési szándékát sikerül összehangolni. Egy óriási invesztíció lenne a Losonc-Balassagyarmat szakasz, ugyanis vannak olyan vonalak, ahol teljes kiépítésre volna szükség, s több helyen renoválásra szorulnak a sínpárok is. A régi vonalak már egyáltalán nem felelnek meg a mai technikai és biztonsági előírásoknak.

A vasútvonal egyrészt Losoncig húzódna, másrészt pedig látni kell azt, hogy ha Drégelypalánkig megtörténne a felújítás és az újraindítás, akkor összeköthető lenne Zólyom és Budapest. „Nem csak régiós szinten kell látni a fejlesztéseket, hanem azt is, hogy milyen országos előrelépés lehetne határon innen és túl” – mondta a város vezetője. A teherszállítás, a személyforgalom és a turisztika szempontjából nem egy település és régió profitálhatna a Budapest-Zólyom vonalon.”

Ipolyság nagy áldozata a teherszállításnak, hisz a főútvonal a város közepén halad végig és megszámlálhatatlan a kamionok száma, amik naponta áthaladnak rajta. A felmérések és a tanulmányok nem azt igazolják, hogy a vasút jelenléte rövidtávon érzékelhető lenne városi szinten, ami a teherforgalmat illeti. Ez egy hosszútávú stratégiai lehetőség. Ipolyság valamikor egy logisztikai központ volt vonatközlekedés szempontjából, ez jól látható abból is, hogy ipari zóna helyezkedik el a vasútállomás körül.

Sajnos ez a projekt stagnál, s messze vagyunk a megvalósítástól. Magyarországon már született kormányhatározat, amely lefedi a vidéken húzódó vonalak felújítását régiónkban, viszont Szlovákiában még nem sikerült eredményt elérnünk régiónkban. Az elmúlt hónapokban folyamatosan zajlottak tárgyalások a környező települések vezetőivel és a megyei képviselettel. A vasúttársaság a megszűnés és a leépítés mellett tenné le a szavazatát, viszont nem lehet ellehetetleníteni az itt élők utazási lehetőségeit. A megyei elnök és Csenger Tibor is több alkalommal találkozott a vasút képviselőivel, viszont még nem sikerült közös nevezőre jutni. Látni kellene a minisztériumban is, hogy ez nem csak egy régiós beruházás és fejlesztés, hanem egy országos szintű előrelépés Szlovákia és Magyarország között” – fejtette ki részletesen Zachar Pál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?