Ingyenes wifilefedettség szinte az egész városban

Galánta
Galánta |

Vissza nem térítendő támogatást kapott Galánta ingyenes wifipontok létesítésére. Az ingyenes internet a város hat pontján érhetik el a helyi lakosok és a városba érkezők.

Szélessávú, 30 Mbit/s sebességű internetet használhatnak Galántán. A „Wifi Galánta városnak” nevű projekt célja a járásközpont nyilvános terein biztosítani az ingyenes internetelérést Galánta lakosainak és az ide érkező látogatóknak, mégpedig a Béke téren, a neogótikus kastély parkjában és udvarában, az amfiteátrumnál, a stadionnál és a városháza előtt.

Marcela Mazsárová, a város projektmenedzsere lapunknak elmondta, egyelőre a versenypályázat nyertesének ellenőrzésére várnak. „Amint megkapjuk a jóváhagyást, máris elkezdjük a wifihálózat kiépítését. Sajnos elég hosszú a várakozási idő az illetékes szerveknél, de mindenképpen még idén megvalósul a projekt.

A város részéről minden el van készítve hozzá” – fogalmazott a projektmenedzser. A közlekedésügyi minisztérium Integrált Infrastruktúra Operációs Programjából Galánta az elnyerhető legmagasabb összeget, 14 249,94 eurót kapott, a város önrésze 5 százalék, amelyre megvan a keret a költségvetésben. A beruházás tehát 15 ezer euróból valósul meg.

„A város további kiadásokra számít a fenntartással kapcsolatban, vagyis az internetszolgáltatást és a javítást, karbantartást a város állja. A pályázat feltétele, hogy legalább 5 évig működjenek az ingyenes wifipontok” – egészítette ki Marcela Mazsárová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?