<p>Ingyenes jogsegélyt biztosít az állításuk szerint illegálisan kifizetett parkolási díjak visszanyeréséhez az SDKÚ – áll Rastislav Trnka óvárosi képviselő sajtóközleményében.</p>
Ingyenes parkolás Trnka képviselővel
Kassa |
Trnka azzal indokolja ezt a lépést, hogy mivel a város törvénytelenül adta bérbe a parkolókat az EEI cégnek, az jogtalanul szedett parkolási díjat. A képviselő a megyei ügyészség augusztusban benyújtott tiltakozására hivatkozik, amely törvénybe ütközőnek találta, hogy a parkolókat magáncégnek adták bérbe. A városnak harminc napja van arra, hogy állást foglaljon. A magisztrátus az ügy bonyolultsága hivatkozva a határidő meghosszabbítását kérvényezte. „A díjtalan jogsegélyt bármelyik polgár igényelheti, aki parkolócédulával, SMS-sel vagy egyéb módon igazolni tudja, hogy 2012. augusztus 1-jétől parkolási díjat fizetett. Az eljárást a dokumentumok kézbesítése után kezdeményezzük. Reméljük, a bírósági döntés után visszakapják a pénzüket a polgárok” – közölte Rastislav Trnka. „Aki szeretné visszakapni a parkolásért kifizetett összeget, regisztráljon a [email protected] e-mail címen, vagy jelentkezzen személyesen az SDKÚ megyei irodájában” – tette hozzá. A kezdeményezés jelmondata – Parkolj ingyenesen Rastislav Trnkával! A városvezetés a polgárok hergelésének és félrevezetésének minősítette a kezdeményezést. Martina Urik Viktorínová, a kassai magisztrátus szóvivője elmondta, amíg nem tisztázódnak a jogi kérdések, a gépjárművezetők kötelesek parkolási díjat fizetni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.