In memoriam Léva díszpolgára cím Grendel Lajosnak

Léva
Léva |

A díszpolgári, a városi és a polgármesteri díjak várományosairól, az önkéntesek díjazásáról, valamint azon jeles személyiségekről döntött legutóbbi ülésén az önkormányzat, akik in memoriam részesülnek a rangos elismerésben.

Léva díszpolgári címét adományozzák in memoriam Grendel Lajosnak, a város szülöttének. Grendel Lajos Kossuth-díjas író, kritikus, egyetemi tanár 1948. április 6-án született Léván, a helyi alapiskola elvégzése után a járási székhely gimnáziumát látogatta, számos írásában említést tesz szeretett szülővárosáról, az itt élők viszontagságos mindennapjairól. A közelmúltban a város jeles szülöttéről egy új utcát neveztek el a magyar nevelési és oktatási intézmények közelében. Díszpolgári címet kap továbbá Miloš Szabo selmecbányai születésű római katolikus pap, jogász és publicista, aki 1988 és 1992 között tevékenykedett a városban, aktívan kivette részét a közösségi életből és a demokráciáért folytatott elszánt küzdelemben. Mila Haugová költő, prózaíró, fordító ugyanúgy ebben a rangos elismerésben részesül a város kulturális életének a fellendítéséért, áldozatkészségéért és közszereplésért. Léva városi díját Vladimír Smetana, a Barsi Múzeum természettudományi munkatársa veheti át. A lévai természeti és történelmi nevezetességek népszerűsítéséért, ifjúságnevelő szakszerű idegenvezetői tevékenységéért. Ebben a rangos elismerésben részesül Kosztolányi Magdolna, a Csemadok Lévai Alapszervezetének és a Reviczky Társulás tagja, a Lévai Magyar Asszonyok Ligájának alapítója, aki hozzájárult számos történelmi jelentőségű sírhely megmentéséhez, gondozásához a lévai temetőben, valamint a hagyományok méltó ápolásához. In memoriam adományozzák Juraj Kovács akadémiai festőnek és Alena Cibulková pedagógusnak a városi elismerést. Léván már hagyományosan külön értékelik az önkéntesek munkáját. Idén a díjazottak egyike lesz Peter Benček százszoros véradó, aki rendszeresen új véradókat toboroz a fiatalok körében. Önkéntes munkájáért részesül elismerésben Ľudovít Valach nyugalmazott pedagógus és zenész, a szociális szolgáltatások központjában működő Öröm énekkar zenésze, a központban élők barátja, támasza. Számos lévai sportoló, edző részesül ebben az évben is elismerésben. Az év sportcsapata a BK Lions Levice bowling klubja és a Junior kosárlabdaklub lett.

Szeptember 14-én a zsinagógában vehetik át a díjat a sportolók. Október 13-án a felújított zsinagóga szépséges csarnokában adják át ünnepélyesen a városi és a polgármesteri elismeréseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?