Ifjú gazdák támogatása

DunaszerdahelyCsütörtökön az ifjú gazdáknak rendeztek Agrárfórumot Dunaszerdahelyen.

Dunaszerdahely

Csütörtökön az ifjú gazdáknak rendeztek Agrárfórumot Dunaszerdahelyen. Tájékoztatták a kezdő mezőgazdászokat az Ifjú Gazda pályázatról.

Az Agrárfórumot, amelyen mintegy hatvan fiatal gazda vett részt, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNK), a Szlovák Agrárkamara, a Gazda Polgári Társulás és a Szlovákiai Fiatal Gazdák Szervezete (ASYF) rendezte. „Az Agrárfórum fő témái az Ifjú Gazda program és a mezőgazdasági termények értékesítési lehetőségei” – nyilatkozta Bödők Károly, az MNK képviselője. A kereskedőház elősegíti, hogy azok az itt megtermelt mezőgazdasági termények, amelyeket nem tudnak a Kárpát-medencében értékesíteni, kijussanak más piacokra. Pém Bálint, az ASYF elnöke elmondta, a fórumon a kezdő mezőgazdasági vállalkozók választ kaphatnak az őket segítő támogatási programmal kapcsolatos kérdéseikre. „Az Ifjú Gazda nyár óta nyitott pályázat, március 8-án lezárul a kör. A gazdákat az érdekli, hogyan lehet sikeres a pályázatuk, miként juthatnak földhöz, hogyan tudnak vállalkozást alapítani, milyen bürokratikus akadályokkal kell szembenézniük” – közölte Pém. A programban azok a 18 és 40 év közötti gazdák kaphatnak 50 000 euró támogatást, akiknek nem volt mezőgazdasági vállalkozásuk, és megfelelnek a pályázati feltételeknek: mezőgazdasági, állatorvosi, élelmiszeripari végzettségük van. Azok a vállalkozók, akiknek nincs ilyen végzettségük, a támogatásról szóló szerződés aláírása után 24 hónapjuk van arra, hogy megszerezzék a szükséges képesítést.

„A vállalkozás indításánál állattenyésztésre és speciális növénytermesztésre – zöldség, gyümölcs, szőlő – kaphatnak támogatást. A szántóföldi növénytermesztést nem dotálják” – tájékoztatott Pém Bálint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?