Idén százan vágtak neki a csaknem 2500 kilométeres távnak (FOTÓK)

A TID-Tour International Danubien a világ leghosszabb vizitúrája, melyet idén 66. alkalommal szerveztek meg a Fekete-erdőtől egészen a Fekete-tengerig. Összesen 2455 kilométert eveznek a Dunán közel három hónapon keresztül. Mindenki a maga felkészültsége, kondíciója és a rendelkezésére álló szabadideje szerint vág bele a nagy kalandba, mely június 24-én indult Ingolstadt-ból, Németországból és szeptember 10-én ér véget Romániában, Sf Gheorghe Tulcea városában. Vannak jó páran, akik a teljes túrán részt vesznek, de olyanok is, akik csak pár hetes, kisebb távra vállalkoznak.

A Covid miatt két év kihagyásra kényszerültek, majd 2022-ban újra elindultak, de az orosz-ukrán háború miatt nem állhattak meg minden korábbi állomásnál, és 2023-ban is csak nagyobb óvatosság mellett szálltak újra vízre a Duna szerelmesei Ingolstadt városában, ahol a megnyitó ünnepség után közösen indultak el a túra résztvevői. Az utóbbi évtizedekhez képest viszonylag kevesebben, közel százan vágtak neki a hosszú távnak.

„Nincs egy túra sem, ami ennél hosszabb, vagy idősebb lenne. Csaknem 2500 kilométer. Júniustól szeptemberig eveznek a kenukkal, kajakokkal Ingolstadtból. Azért csak onnan, mert a várostól északra már különleges engedélyek kellenének ehhez. A túra végállomása pedig pontosan a Duna-delta Romániában”

– mondta el a bősi pihenőhelyen, a Café Kompa mellett Bárány Ádám, aki édesapjával Bárány Istvánnal és Martin Blahutával közösen szervezik a szlovákiai szakaszt.

„A Nemzetközi Dunatúra (TID) a világ leghosszabb, legrégebbi szervezett vízi túrája. A túrát 1956-ban alapították szlovák és magyar kajakosok. Az első túra Pozsonyból indult és Budapestig tartott. Majd Pozsony – Belgrád, Bécs – Belgrád, majd sokáig Ingolstadt – Silistra jelentette a TID távját. Így érte el túra a mai Ingolstadt – SF Gheorge közötti 2455 km-es távját”

– olvasható a szervezet weboldalán, ahol archív képekkel illusztrálják az elmúlt 66 év túráit.

„A kezdeti, sokszor nomád vagy nomádközeli körülmények óta túránk sokat fejlődött. Kezdetben mindenki csak saját magára – és vizes csapattársaira – számíthatott. Így a részvétel sokszor teljesítménytúrákat idéző keménységű volt. Manapság szabad a választás – mindenki maga dönti el, teljesen saját erejére hagyatkozik-e, vagy igénybe veszi-e a szervezők ajánlotta könnyebbségeket, például a kísérőautót a málhák napközbeni szállítására. Az igazi „hagyományőrzők” egy heti-havi-nyári felszerelésüket is úgy válogatják össze, hogy az saját kis hajójukba beférjen”

– írják a szervezők.

A résztvevők az évek során mindent használtak már a túrán, ami úszik a vízen és bele tudtak ülni. A mindenkori cél a közös utazás és a közös természetközeli élmények. A szlovák szakaszon, a bősi állomás előtt kétszer át kellett emelniük a hajókat, ugyanis a csúnyi és a dunakiliti zsilip nem működött. Forgalomirányítással könnyítették meg az átemelést, ami azért nem olyan könnyű feladat még a legfiatalabbak számára sem. Minden évben a rendőrökkel, a vizirendészettel és a mentősökkel együttműködve zajlik a szlovákiai szakasz és a szervezők személyen is folyamatosan rendelkezésre állnak az országon való átkelés során. A következő évi túra szervezése már október elején, az az évi értékelő konferencián megkezdődik, ahol elmondják egymásnak tapasztalataikat, ötletelnek, hogy min lehetne még javítani és hogyan. A túra jelenleg 8 országot érint, Németországot, Ausztriát, Szlovákiát, Magyarországot, Szerbiát, Horvátországot, Bulgáriát és Romániát, a főszervezését pedig minden évben más-más állam biztosítja. A Duna folyásával ellentétes irányban haladnak, idén a horvátok irányítottak, jövő évben a magyarok következnek, utána pedig a szlovákok folytatják a sort és így tovább felfelé.

„A résztvevők többnyire nyugdíjasok. Azok az evezősök, akik végigcsinálják a teljes távot, többnyire mind idősebbek. Innen, Szlovákiától kezd fiatalodni a mezőny. Itt eleve többen vannak, akik kenuznak vagy kajakoznak”

– tette hozzá Bárány Ádám, akit édesapja először 4 évesen hozott ki az egyik túrára és azóta is minden évben részese az eseménynek. Azóta is a családdal, barátokkal sokszor mennek ki csak úgy vadkempingezni, beszállnak a kenuba és a Duna mellett megállnak valahol, egy olyan helyeken, ahol semmi nincs. A majd három hónapos túra során az országokba való belépéskor minden résztvevő megkapja papíron a szükséges információkat, a vészhelyzet esetén hívható telefonszámokkal, a szervezők nevével és elérhetőségeivel.

„A régi időkben, amikor Németország még nem állt össze, akkor ez volt az egyedüli lehetősége a családoknak, hogy találkozhassanak egymással. Akkor eljött 450 keletnémet és 450 nyugatnémet. Csak így láthatták egymást anélkül, hogy rendőrök fenyegették volna őket. Ekkor Pozsonyban összejött legalább ezer ember, plusz a kenusok és azok, akik itthon csatlakoztak a túrához. Végigmentek Szlovákián, Magyarországon, akkor még a jugókhoz nem mehettek, de a bolgároknál újra összeálltak és folytatták az utat. A Dunán nem kontrollálta senki, hogy ki, honnan jött. Ebben az időben a katonaság is segítette a túrát legalább 200 emberükkel. Ezekben az években még egészen kicsi voltam, de jó emlékszem a sok-sok emberre. Édesapám mellett én, és most már a fiam is aktívan részt veszünk a szervezési munkákban. Ez egy remek lehetőség a nemzetek találkozására, az érintett országok mellett vannak még itt hollandok, amerikaiak, kanadaiak, angolok és voltak még ausztrálok is. Itt mindenki együtt van a vízen, segítik egymást, egymás mellett utaznak a vízen, egymás mellett sátoroznak, esznek és alszanak”

– mondta el Bárány Ádám.

A legtöbben azért csatlakoznak, mert szeretnek maximálisan kikapcsolódni. A rendhagyó körülmények kizökkentenek a megszokott hétköznapokból. A felszerelés csomagolása, kezelése és előkészítése is gondos tervezést igényel. A startpénz befizetése után legtöbb állomáshelyen, ahogy Bősön is, elérhető egy-egy tál meleg étel és frissítők a résztvevők számára. Vannak már olyan kényelmi eszközök, amelyek ma már nagyban megkönnyítik a hosszadalmas evezést és sátorozást, mint például egy hordozható, tölthető hűtő, amiben a gyorsan romló élelmiszereket tárolhatják vagy éppen a frissítőket, melyeket az út során fogyasztani szeretnének.

Az esztergomi Wild házaspár, Wild András és Wild Janka ilyen hűtőládával és még sok más praktikus eszközzel és szerszámmal vágott neki a túrának. Ők három hétig tartottak a csapattal. Sátrukban két zárható, vízhatlan hordó a ruhásszekrény, de csomagoltak még jó pár konzervet, gázfőzőt, szárítókötélnek használt gumikötelet, vizestartályokat, mosószert és még sok más hasznos dolgot, amivel nekivágtak a nem kis távnak. Wild András nagyapja gépészmérnök volt, aki tervezett egy kenuformát, amiből 10 kenut készített és néhány darab a család tulajdonában maradt. Először csak a családtagok, majd a barátok és az ismerősök is csatlakoztak a közös vizitúrákhoz és csakhamar egy olyan hagyományos rendezvénnyé nőtte ki magát a környékükön, amibe az évek során több száz résztvevő is bekapcsolódott. 2013-ban nagyapja elhatározta, hogy már nem szervez saját túrákat, inkább eljár a TID-re. Szeretett volna kenuval eljutni Belgrádba, ahonnan az ő családja származik. Így unokájával, Andrással és András öccsével összefogva a TID-hez csatlakozva eleveztek Belgrádig és személyesen is meglátogatták azokat a helyeket, ahol a régi családi fotók készültek.

„Nagypapám az üknagypapám sírjáról az üknagymamám sírjára hozott egy marék földet. Szerbiából Magyarországra, a Tisza mellé, mert a két családrész más-más helyre lett eltemetve. 2014-ben, az évben, amikor a feleségemmel először találkoztunk, leeveztünk Esztergomból Mohácsig, csak mi ketten, majd a következő évben újra a TID-del is. Idén pedig arra vállalkoztunk, hogy Ingolstadt-ból indulva addig megyünk, amíg a szabadságunkból kijön, ami három hét. Ingolstadt-ból egészen Esztergomig jutothatunk”

– mondta Wild András, aki nagyapja több hagyományát, szokását is folytatja, például azt, hogy minden híd alatt meg kell hallgatni, hogy milyen a visszhang alatt és minden nap hajónaplót kell írni. Nagyapjának mind a mai napig megvannak az ezelőtt negyven évvel íródott hajónaplói és onnantól kezdve az összes. Örülnek annak, hogy nem saját maguknak kellett megszervezni a túrát, mert úgy tapasztalják, hogy sok partmenti szálláshelyen nincsenek tisztában azzal, hogy pontosan mire is van szüksége egy vizitúrázónak és amellett, hogy sokkal olcsóbban jönnek ki még mozognak is.

„Olyan munkahelyen dolgozunk, ahol egész nap ülünk. Végre egy kiszabadulhattunk és kicsit mozoghattunk. Próbáltuk azt, hogy magunknak szervezzük a túrákat. Sokat kellett telefonálni és például hiába bizonygatták egy szálláshelyen, hogy van rámpa a kenut felhozni, valójában nem volt, csak egy meredek kőfal”

– tette hozzá. Magyarországon cserkészkedtek sokat, ismerik a táborhelyi állapotokat, ezért számukra otthonosak voltak a körülmények.

Bős város önkormányzata, élén Fenes Iván polgármesterrel már több évtizede támogatja a nemzetközi túrát, ahol tásszervezőként idén is a Duna-parti Café Kompa biztosította a helyszínt és az ellátást a bősi megállónál. Cikkünk megjelenésének idejében éppen Magyarországon haladnak keresztül, majd folytatják az útjukat Szerbiába, Horvátországba felé. A TID helyszínein készült felvételek megtekinthetőek a „TID-Tour International Danubien” csoport közösségi oldalán.