Idén is kinyitnak a parkok és a kertek - várják a jelentkezőket

park
Pozsony |

Június 1-én és 2-án már tizenegyedszer rendezik meg a Nyitott kertek és parkok hétvégéjét. Április közepéig lehet regisztrálni a rendezvényre.

“A program célja, hogy újszerű és attraktív módon mutassuk be a tájépítészeti emlékhelyeket és ezáltal bevonjuk az embereket a felújításba és az értékvédelembe” - írták a szervezők a rendezvény honlapján. Olyan parkokat és kerteket nyitnának meg a nyilvánosság előtt, amelyek valamilyen szempontból egyedülállóak, történelmi jelentőségük, különleges építészeti jellegük van, ahol értékes fákat, vagy környezetbarát megoldásokat láthat a közönség. Nemcsak parkokkal, hanem más zöldterületekkel, gyümölcsösökkel, terekkel, történelmi temetőkkel, arborétumokkal is bővítenék az idei programot. A nevezés legfőbb feltétele, hogy a terület tulajdonosa beleegyezését adja, hogy június első hétvégéjén kinyissák a területet a nagyközönség számára. Az érdeklődők a vozp.sk honlapon bővebb információt olvashatnak a rendezvénytől.

Tavaly Pozsonyban 23 parkot és kertet nyitottak ki a látogatók előtt és országszerte népszerű volt a program.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?