Somorja. A 2004/2005-ös tanévben ünnepli fennálásának 45. évfordulóját a Šamorínsky-Németh István Művészeti Alapiskola. Pontosan ennyi éve nevelnek művészetkedvelő embereket, fedeznek fel tehetségeket és készítenek fel gyerekeket a továbbtanulásra.
Idén 45 éves Somorja művészeti alapiskolája
Zene-, képzőművészeti és tánctagozaton oktatnak délutánonként, és rendszeres szervezői különféle kulturális rendezvényeknek, például komolyzenei koncerteknek és kiállításoknak. „A város és környéke lakosságán is érezhető a művészeti nevelés hatása. Az emberek már fogékonyak az igényes előadások, koncertek iránt, és általában nagy érdeklődés kíséri a rendezvényeinket, amelyekre gyakran hívunk meg neves művészeket” – mondta Ginzery-Forgách Ingrid igazgatónő.
Legközelebb hagyományos farsangi koncertre készülnek, majd jubileumi diákhangversenyt és kiállítást szerveznek a mosonmagyaróvári és a stockeraui partneriskolákkal közösen az intézmény megalakulásának évfordulójára.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.