Huszonöt év a vízerőmű árnyékában

1992 októberében a tiltakozás ellenére és a több évtizedes diplomáciai folyamat betetőzéseként elkezdődött a bősi vízlépcső építése. Az októberi kihelyezett kormányülésen az erőmű előnyeit méltatták a kormány, valamint a Vízgazdálkodási és Építővállalat képviselői. Elmondták, hogy a nyolcszáz millió euró értékű bősi erőműben termelik ki az ország áramellátásának tíz százalékát. A zöld energián kívül az árvízvédelem és a Duna hajózhatóságának szempontjából is hasznos befektetés volt az erőmű megépítése.

Hatvan éve kezdődött

Gróf Árpád, Bős korábbi polgármestere elmondta, hogy már az ötvenes években is végeztek földtani méréseket a falu határában. A községben élőknek azonban sejtelmük sem volt arról, hogy a Dionýz Štúr Állami Földtani Intézet szakemberei Közép-Európa akkori legnagyobb építkezésének előkészítő munkálatait végezték. „Nehéz időszak is volt az, meg könnyű is” – emlékszik vissza a több évtizeddel ezelőtti építkezésre Gróf Árpád. Többek között magyarországi, valamint az egykori Jugoszláviából érkezett munkások segédkeztek a vízlépcső és az erőmű építésénél. A régióba érkező gépi és szellemi erőből Bős is hasznot húzhatott. Olyan fejlesztésekre is lehetőség volt, amelyeket önerőből aligha tudtak volna megvalósítani. A vízlépcsőt építő Hydrostav és a helyi szövetkezet segítségével húsz kilométernyi gázvezetéket fektettek le a faluban. „Már akkor is teljesítettük a várossá válás feltételeit” – jegyezte meg az egykori polgármester.

Az erőmű mint varázspálca

„Nincs lyuk az erőmű épületén, nem hiányozik sehonnan a beton” – jegyzi meg Gróf, utalva a Csallóköz és Mátyusföld szerte elterjedt szóbeszédre, amely szerint sok ház felépült az erőműre szánt nyersanyagból. Az egykori polgármestertől megtudtuk, hogy a csehszlovák–magyar összefogás büszkén mutogatott, emellett vitatott műremekéről nem kérték ki a helyiek véleményét. „Menet közben már nem nagyon tiltakoztunk, mert sok helyi is ott dolgozott, sok ház, járda és más is épült Bősön. A falu arra törekedett, hogy minél több hasznot húzzon az építkezésből. Így lett kultúrház és stadion is Bősön” – folytatta Gróf Árpád, aki szerint az építkezés ellen tiltakozó több ezer ember is inkább a környékbeli járásokból, mintsem a falu környékéről érkezett. Abban az előző és a jelenlegi polgármester, Fenes Iván is egyetért, hogy hiába feküdtek volna a kotrógépek elé, nem gátolhatták volna meg, hogy megépüljön a nagymarosi munkálatok leállítása után bejelentett C variáns, amellyel egyoldalúan elterelték a folyót.

Elvarratlan szálak

A huszonöt éves évforduló ünneplésekor kevés szó esett a máig elvarratlan szálakról, azokról a telkekről, amelyek tulajdonjogi viszonyát negyed évszázad alatt sem sikerült rendezni. A falu korábban három megoldást javasolt azoknak, akik kárt szenvedtek az erőmű építése miatt: egy társaság kezelné a területeiket, amely bérleti díjat fizetne a tulajdonosoknak, vagy eladják a földeket a Vízgazdálkodási és Építővállalatnak, esetleg a falu máshol méri ki a parcellát. A megoldások azonban elmaradtak. „Az erőművet befejezték, elindult a termelés, de megmaradtak az elvarratlan szálak. A tulajdonosok közül sokan meghaltak, a fiatalok pedig nem foglalkoznak ezekkel az ügyekkel” – mondta Gróf. Nemcsak az erőmű alatti területek, hanem az egykori Dunaszerdahely–Bős vasútvonal és a 63-as elsőrendű főút, valamint az építkezés között haladó összekötő út alatti parcellák tulajdonjogának rendezése is várat magára.

Agyoncsapni Bindert

Bős hírneve az erőművel együtt épült. „Fontos volt kifelé is prezentálni a sikereket. Bős bekerült a köztudatba, és mi próbáltuk ezt meglovagolni. Minden elő volt készítve ahhoz, hogy Bős 1990-ben városi rangot kapjon” – emlékszik vissza Gróf. A rendszerváltás azonban gátat vetett a nagy tervek megvalósításának. A városi rang elnyerésére további huszonnégy évet kellett várni, volt azonban olyan terv is, amelyet végül tovasodort a Duna vize. Ilyen volt a folyóhoz tervezett kikötő és az ipari park, ahova sosem érkeztek meg a gyümölcs- és zöldségfeldolgozó gépek. „Ha a rendszerváltás utáni években nincs ilyen ellenszél, akkor egyszerűbben ment volna a falufejlesztés. Lehetett volna talán többet is tenni, de nem engedte az idő, a politika, a közhangulat – tette hozzá Fenes Iván. – 1994-ben az erőmű atyjaként emlegetett Július Bindert egy lakossági fórumon agyon akarták csapni. Évekig nem jött pénz és abbamaradtak a fejlesztések”.

Fordult a kocka

Bősön az évek során megpróbáltak előnyt kovácsolni a település határában elterülő vízi szörnyből. „Az a dolgunk, hogy profitáljunk belőle. Persze, ez jobban is sikerülhetett volna” – ismerte el Fenes, aki a kilencvenes évektől vezeti az időközben városi rangot kapott települést. A hozzáállás megváltozásához hozzájárult, hogy helyi szakemberek kerültek a külföldi alkalmazottak helyére. A vezetői posztokon is változás történt, és a lakosok is kezdték magukénak érezni az erőművet, a tulajdonosok és az üzemeltető azonban közvetlenül sosem támogatta a várost. „A politikai vezetés úgy kezeli az erőművet, mint államot az államban. A huszadik és a huszonötödik évforduló alkalmából is kihelyezett kormányülést tartottak az erőműnél, de egyikre sem hívtak meg” – jegyezte meg Fenes Iván.

Felemás értékelés

Mindezek ellenére a polgármester pozitívan értékeli az elmúlt negyed évszázadot, de elismerte, hogy az építkezés sem csak jót hozott a helyieknek. Példaként említette a Szlovák Műszaki Egyetem épületkomplexumát, amely az erőművel együtt épült és a kilencvenes években, valamint a közelmúltban is menekülttáborként szolgált. „Az eredeti tervek szerint le kellett volna bontani, mégis megmaradt” – tette hozzá a polgármester. A felvízcsatorna építése miatt elzárt falvak, Doborgaz, Vajka és Nagybodak lakosai leginkább a felettük húzódó töltés árnyékos oldalát látják. Boráros József, Doborgaz polgármestere főleg az árvízvédelem szempontjából értékeli a beruházást, és a Kis-Csallóközből Pozsonyba vezető út is nagy segítség a helyieknek. A községeket nemcsak a külvilágtól, hanem bevételeik egy részétől is elvágták az építéssel – a falvak kataszterének jelentős része víz alá került. „A kompot inkább nem említem” – folytatta Boráros, hozzátéve, hogy ha a három falu nem tud megegyezni, nincs mit várniuk a felsőbb szervektől. A Vajka és Keszölcés között közlekedő komp sok bosszússágot okoz a lakosoknak. Talán a felvízcsatorna alatt húzódó alagutak megnyitása után egyszerűbb összeköttetés nyílik a Kis-Csallóköz és a felvízcsatornától északra fekvő területek között. Legalább egy évig azonban még biztosan nem lesz változás a közlekedésben. „Nem sok jót tudok mondani, és a helyzet tovább romlik” – reagált Álló Donát, Vajka polgármestere, aki a közlekedési problémákon kívül a hiányzó kommunikációt is nehezményezi.

Kiaknázatlan lehetőség

A vízerőmű népszerű a turisták körében. A legtöbben azonban az egyre szaporodó lehetőségek ellenére csak átutaznak Bősön és a betonkolosszus megcsodálása, egy-egy hajó átzsilipelése után továbbállnak. Fenes is fájlalja, hogy nem tudják marasztalni a turistákat. A polgármesternek azonban van elképzelése arról, miként lehetne fellendíteni a turizmust az erőmű lábánál. „Van termálvizünk, az erőmű alatt welness-szállodát építhetnénk, csak megbízható beruházó kell” – mondta a polgármester. Akadt már jelentkező, egyelőre mégsem indult újabb építkezés a Duna partján.