Kassa.
Huszonnégy óra Wass Alberttel
– Debrecenből érkezett hozzánk a felhívás – mondja Fülöp Éva, a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Középfokú Ipariskola és Kereskedelmi Akadémia könyvtárosa – s mi azonnal úgy döntöttünk, hogy bekapcsolódunk. Az olvasómaraton február 20-án, pénteken 18 órakor kezdődött, és megszakítás nélkül tartott szombaton 18 óráig. A felolvasást Pulen Lajos, iskolánk igazgatója kezdte, majd 15 percenként váltva egymást összesen kilencvenhatan olvastak. 24 óra alatt végigolvastuk Wass Albert Valaki tévedett és Tizenhárom almafa című könyvét. A Válogatott magyar mondák és népmesék című műnek is csaknem a végére értünk. Manapság, amikor a fiatalok nem szeretnek olvasni, kellemes meglepetés volt számomra, hogy 54 diákunk jelentkezett.
A diákok egyike Muszka Zsolt volt, aki szombaton hajnali négy órától negyed ötig olvasott.
– Vannak meglepetések a magyar irodalomban – mondja Zsolt. A tananyagban Wass Albert nem szerepel, de a tanárunk róla is beszélt. Mikor elolvastam az életrajzát, kíváncsi lettem a műveire is.
– Wass Albert műveit most már nagyon szeretem, de egyetemi éveim alatt még én sem tudtam róla semmit – mondja Mihályi Molnár László, az iskola magyartanára. – Hozzám is kéziratban jutott el az Üzenet haza című megrázó verse, aztán pedig a kötetei is. Nem hittem volna, hogy ebbe a maratoni olvasásba ennyi diákunk bekapcsolódik. De a gyerekek jöttek, megleptek és megörvendeztettek. Ezek a fiatalok most már oda fognak figyelni Wass Albert szellemi hagyatékára, jobban meg fogják érteni a trianoni traumát, amiből az életműve fogant.
A kassai ipariban még többen is olvastak volna, ha a mércét a meghirdetők magasabbra helyezik, de a világcsúcshoz most ennyi is elegendő volt. Kassán ennek a rendezvénynek társadalmi rangja is volt, hiszen a vendégek között jelen volt Hartai Imre magyar konzul, Kolár Péter, a Thália Színház igazgatója, Orémus Zoltán református lelkész és más kulturális intézmények képviselői is. Szombaton reggel Szabadi Emőke, a Kolozsvárról a kassai Thália Színházba szerződött fiatal színésznő is bekapcsolódott a felolvasásba.
– Amikor megtudtam, hogy mi készül, tudtam, itt a helyem. Igaz, nem Wass Albert a kedvenc íróm, számomra olykor túl erősnek tűnik, ahogy a nemzeti jelleget hangsúlyozza. Jelentősége az irodalomban még ma sem egyértelmű, rengeteg vita van körülötte, de ez jó, mert akiről beszélnek, az létezik!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.