<p>2014. március 31-én járt le a szerződés a város és a városi parkolókat üzemeltető Dunaszerdahelyi Parkoló Szövetkezet magáncég között.</p>
Hűségkártyával olcsóbb lesz a parkolás Dunaszerdahelyen
A februári testületi ülésen a képviselő-testület megszavazta, hogy a Municipal Real Estate városi cég vegye át a parkolók üzemeltetését. A múlt heti ülésen a parkolási rendszer mellett a képviselők tárgyaltak arról a javaslatról is, amellyel érvénytelenítenék a testület februári határozatát.A beterjesztett javaslat szerint a határozatot megszüntetnék, és a parkolókat üzemeltető céggel május 1-ig meghosszabbítanák a szerződést egy jogi vákuum elkerülése végett. A javaslat azonban nem jóváhagyásról szól, hanem a szerződés meghosszabbításának tudomásulvételéről, ezt több képviselő is kifogásolta.
Hájos Zoltán polgármester elmondta, ha nem hosszabbítják meg a szerződést, probléma lehetett volna a parkolási díjak beszedésével. Benkóczki Vendel képviselő szerint a szerződés meghosszabbítása ilyen módon törvényt és városi rendeletet sért, és módosító javaslatot nyújtott be, mely szerint bízzák meg a város főellenőrét a szerződéshosszabbítás kivizsgálásával. A módosítást a képviselők többsége megszavazta, a határozati javaslatot viszont nem.
A képviselők tárgyaltak a város ideiglenes parkolásról szóló általános, kötelező érvényű rendeletéről is, melyben a Municipal Real Estate városi céget feljogosították a parkolódíjak beszedésére.
A rendelettel kapcsolatban a testület Híd frakciója nevében módosító javaslatot nyújtott be Dakó Sándor képviselő. Az ő javaslata szerint azok a dunaszerdahelyi lakosok, akiknek van hűségkártyájuk, kevesebbet fizetnének a parkolásért. 2015-től az éves parkolókártyát 80 euró helyett 70-ért válthatnák ki, a féléves a beterjesztett 45 euró helyett 40 euróba kerülne, a negyedéves 25 helyett 20 euró, óránként pedig 50 cent helyett 40 cent lenne a parkolódíj.
A módosítást a képviselők többsége támogatta, a rendeletet a 22 jelen levő képviselőből tizennyolcan támogatták.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.