Hunyadi János és Lechner Ödön az Európa-udvarban

Komárom. Szent István király, Bajor Gizella királyné, Szent László, IV. Béla, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi Mátyás, Nagy Lajos király és Mária Terézia királynő után Hunyadi János kormányzó szobrával gazdagodott a napokban az Európa-udvar szoborparkja.

A híres építészek tiszteletére elhelyezett emléktáblák száma is bővült: Kós Károly után ezúttal Lechner Ödön emléktáblája került az Erdélyi házra. Valamennyi alkotás készíttetője a Palatinus Polgári Társulás volt, amely 1999-ben kezdte meg városszépítő tevékenységét és munkája elismeréseként öt évvel később, 2004 decemberében Kós Károly díjban részesült. A társulás nevéhez fűződik a néhai komáromi Zenepavilon és főtéri barokk kút hasonmásának, valamint az Európa-udvarban található Országalma köztéri alkotásnak az elkészítése és Ghyczy Kálmán emléktáblájának restaurálása is.

A szeptember 13-i ünnepségen Hunyadi János kormányzó bronz szobrát – Gyurcsek Ferenc alkotását – és Lechner Ödön építész emléktábláját – Csütörtöki András alkotását – Fehér Miklós, a Palatinus Polgári Társulás elnöke, valamint Világosi Gábor, a magyar Országgyűlés alelnöke leplezte le. Hunyadi János pályafutását méltatva Világosi Gábor kiemelte: „A nándorfehérvári csatát követően megváltozott rólunk, magyarokról az európai népek véleménye. Addig csupán barbároknak, vad hordának tekintettek, utána viszont már a keresztény nyugat védelmezőit, Krisztus bátor katonáit látták bennünk. A déli harangszó ma is minden nap hirdeti Hunyadi Jánosnak és bátor csapatának a törökök felett aratott nándorfehérvári győzelmét.” Lechner Ödön munkásságát Bálint-Pataki József, a magyar Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetője és Makovecz Imre, az Országépítő Alapítvány elnöke méltatta. Lechner olyan építészeti formanyelv megteremtésén fáradozott, amely csak minket, magyarokat jellemez; sajátos nemzeti stílusával iskolát teremtett. Bálint-Pataki szavai szerint még vázlataiból is építésznemzedékek sora meríthet ihletet. Sajnálatos tény, hogy számtalan tervét anyagi vagy hatalmi okok, irigyek gáncsoskodása miatt nem válthatta valóra. Nevéhez fűződik egyebek között a budapesti Postatakarékpénztár, az Iparművészeti Múzeum, a kecskeméti városháza, de a pozsonyi Szent Erzsébet-templom, vagy ahogyan mindenki ismeri, a „Kék templom” megtervezése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?