PeredA község képviselő-testülete júliusban döntött arról, hogy holokauszt-emlékművet állítanának az egykori izraelita temetőben. Bemutatták az emlékmű terveit. „Annak idején sok zsidó család élt Pereden. Az I. és II.
Holokauszt- emlékművet állítanának
Pered
A község képviselő-testülete júliusban döntött arról, hogy holokauszt-emlékművet állítanának az egykori izraelita temetőben. Bemutatták az emlékmű terveit. „Annak idején sok zsidó család élt Pereden. Az I. és II. világháborúban elesettek tiszteletére már állítottunk emlékművet, a zsidók tiszteletére is szeretnénk” – mondta Borsányi Gyula, Pered polgármestere. Meghagynák a zöldterületet, a sírköveket áthelyeznék a parkon átvezető út két oldalára. A tervek 24 ezer euró kiadással számolnak, a kivitelezést a Pered Polgári Társulás végezné. „A polgári társulás nyit számlát, ide gyűjtjük az adományokat. A község is hozzájárul a kiadásokhoz, külföldi és hazai zsidóktól is várunk adományokat” – mondta Borsányi Gyula.
Az emlékműbizottságban nincs zsidó vallású, ezért Donáth Imre, Szlovákia hesseni konzulja és testvére csatlakozott a bizottsághoz. (szk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.