<p>Kassa/Hernádszentistván.</p><p>A hétvégén adták át azt a természeti anyagokból és hulladékból készült házat, melyet egy évig épített egy hernádszentistváni (Družstevná pri Hornáde) házaspár, s amely a J. R. R. Tolkien műveiből megismert hobbitok „lakáskultúráját” idézi.</p>
Hobbitházat épített a hernádszentistváni pár
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14145702602169_25.jpg.webp?itok=yACCTRKs)
NÉMETI RÓBERT
Kassától tizenöt kilométerre fekszik a falu, ahol Szabó István és felesége, Silvia húsz éve működteti saját ökocentrumát. A hobbitház a házaspár Sosna nevű polgári társulásának projektjeként épült meg.
Szabóék többször jártak Nagy-Britanniában, ott találkoztak ezzel az építészeti stílussal. Szabó István elmondta, Angliában nagyon népszerűek a földbe épített dombházak. „Ekkor jött az ötlet, hogy egy olyan házikót mutatnánk be Szlovákiában, melyet kevés pénzből is fel lehet építeni. Egy barátunk, Robert Bergeščik segített a ház és a projekt megtervezésében” – mondta el a házigazda. Szabóék hobbitháza Szlovákiában egyedinek számít, a tulajdonosok tudomása szerint rajtuk kívül senki sem épített ilyen dombházat.
Az épület kizárólag olyan anyagokból készült, melyek a falu húsz kilométeres körzetében megtalálhatók. „Minimális mennyiségű műanyagot használtunk fel, ezen kívül csak kőből, agyagból, vályogból, fából, hulladék cserépből és gumiabroncsokból építkeztünk” – sorolta Szabó István. A házaspár azt is elmondta lapunknak, hogy a lak felépítéséhez nem volt szükség építési engedélyre, mivel az épület összesen 25 négyzetméteres.
Azért építették ilyen kicsire a házikót, mert mintának tervezték. Évente több ezer diák, egyetemista és más látogató jön az ökocentrumba, a hobbitház főleg nekik készült. A házaspár ezzel az épülettel szeretné bemutatni a mai fiataloknak a természetbarát anyagok felhasználási lehetőségeit. „A házban egy kályha és egy nagyon egyszerű fűtőtest található. Egy úgynevezett Trombe-fallal oldottuk meg az épület klimatizálását, mely a napkollektorok alapelvén működik. Télen meleg, nyáron kellemesen hűvös a ház beltere” – magyarázta Szabó István.
A földház pazar látványt nyújt az ide látogatóknak. Igaz, még kell pár hónap, hogy teljes legyen a kép, mert a tetőt borító pázsitszőnyeg és a ház előtti kert még nincs befejezve. Szabó Silvia szerint jövőre még szebb lesz az egész, mivel művészi alkotásokkal szeretnék díszíteni a kertet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.