Hivatalos és kényszerű nem hivatalos történelemoktatás

A génjeinkbe oltott félelemérzet, vagy éppen a politikusaink viselkedésében tapasztalható lojalitás kapcsán hajlandóságot mutatunk beletörődni olyan dolgokba is, amelyek egyébként párbeszéd vagy törvény által kezelhetőek lennének, csak éppen valamilyen érthetetlen okból inkább a tétlenséget vállaljuk, nehogy az államalkotó nemzet béketűrését próbának vessük alá azáltal, hogy rámutatunk a bennünket sújtó megkülönböztetésre.

SZÁNDÉKOS FÉLREVEZETÉS

Lapunkban már korábban foglalkoztunk a magyar oktatási nyelvű alapiskolák 5–9. évfolyamaiban használatos történelemkönyvekben tapasztalható, a magyar nemzet történelmére vonatkozó félrevezető és esetenként diszkriminatív szándékkal, de a felvetést sem a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövegsége, sem pedig az oktatásügyi minisztérium nem értékelte olyan horderejűnek, hogy helyzetének megfelelő állást foglaljon. Tény marad viszont az, hogy az 1990 és 2001 között kiadott, és az oktatásügyi minisztérium által engedélyezett történelemkönyvek a magyarság Kárpát-medencei létezéséről első ízben a 18. század végén tesznek említést, amikor is rögzítik, hogy a magyar jakobinusok többségükben szlovákok voltak. A honfoglalásról, az államalapításról, az Európa történelmét alapvetően befolyásoló, egymást váltó magyar királyokról, egyházi személyiségekről, politikusokról a gyermekek nem kapnak információt, mert a szerzők tettenérhető szándékossággal a magyar nép létezéséről nem vesznek tudomást. Természetesen tudjuk azt, hogy az országszerte jó szándékú és kellőképpen felkészült pedagógusok a hivatalos tanterv mellett tanítják a magyar történelmet is, ugyanakkor a hatalom részéről mindenképpen zsarolásnak minősül az a tény, hogy az oktatásügyi minisztérium által engedélyezett történelemkönyvek ingyenesek, ugyanakkor más, korrekt, a magyarság történelmi szerepét tisztességesen taglaló kiadványokat a szülőknek meg kell vásárolniuk.

HARMINCSZÁZALÉKNYI LIBERALIZMUS

Fekete Zoltán a komáromi Munka utcai alapiskola igazgató-helyettese elmondta, iskolájában a hivatalos tanterv, tanmenet és óraszám szerint oktatják a történelmet, emellett a pedagógus belátása szerint e tanmenet kiegészíthető és módosítható, az oktatásügyi minisztérium ezt a módosítási lehetőséget harminc százalékban szabja meg. Véleménye szerint a szlovákság és a magyarság történelmét olyan szoros szálak kötik össze, hogy azt nem lehet egymástól az oktatás terén sem elválasztani, s a jelenlegi politikai helyzet kellő szabadságot biztosít a pedagógusnak ahhoz, hogy a magyar történelmet a valósághoz hűen adja át a gyerekeknek. Az igazgató-helyettes úgy látja, hogy a felvetett probléma az ő iskolájában nem jelent meghatározó gondot, mivel a hivatalos történelemkönyvekből való oktatás mellett természetesnek tekintik, hogy ezzel párhuzamosan a magyar történelmet is tanítsák. Fekete Zoltán elmondta azt is, hogy a szabályzat nem írja elő, hogy kizárólag ezeket a tankönyveket szabad csak használni, de, mert az oktatásügyi minisztérium hivatalosan mást nem engedélyezett, ezekhez a tankönyvekhez az iskolák ingyen jutnak hozzá, míg a többiért fizetni kell. A tanterv egyébként témákat ír elő, azt nem határozza meg, hogy ezeket a témákat milyen könyvből oktatja a pedagógus. Elvben tehát magyarországi tankönyveket is használhat, azt kell mérlegelnie, hogy az adott könyv kimeríti-e a tanterv előírásait.

Stanko Klára, ugyanennek az iskolának a történelem szakos pedagógusa úgy vélekedett, hogy az általunk emlegetett hivatalos történelemkönyvek az ötödik és hatodik osztályban használhatók, mert az ős- és az ókort taglalják, amikor is a magyarság szerepe a Kárpát-medencében még nem volt domináns, tehát általános történelmi értékekről van szó. A hetedik osztály első félévében a világtörténelmet tanulják, s az ide vonatkozó államilag engedélyezett tankönyv ezt a témakört tisztességesen tárgyalja. A problémák a második félévben kezdődnek, amikor is a középkor történelme kerül terítékre, ami Közép-Európában alapvetően a magyar történelem, s mivel a hivatalos tankönyv a magyarság szerepéről nagyvonalúan megfeledkezik, a történelemnek ezt a szakaszát már a Simon Attila–Kovács László-féle A magyar nép története című munkájából tanítja. – Sajnálatos – mondja Stankó Klára –, hogy ez a kiadvány nem szerepel a hivatalos listán, s a jelenlegi gazdasági helyzet mellett nem várhatják el a szülőktől, hogy a munkafüzetekkel együtt megvásárolják, így arra kényszerülnek, hogy jegyzetelés útján sajátítsák el az anyagot, ami időveszteséget és többletmunkát jelent. Mivel a 8. osztály első félévében újra az egyetemes történelem részét, tételesen az angol és a francia forradalmat veszik a napóleoni háborúkkal és az amerikai polgárháborúval együtt, az állami tankönyvben szakmailag nincs semmi kivetnivaló. A második félévben ugyanaz a gond adódik, mint az előző évfolyamban. Mivel a hivatalos tankönyv álságos módon közelíti meg például az 1848–49-es forradalom és szabadságharc témakörét, újra a hazai szerzőpáros történelemkönyvéhez kell nyúlni, mert ez tisztességes munka, a történelmi valóságot és igazságot mutatja be a tanulóknak, nem pedig a szlovák nacionalisták szemszögéből láttatja az időszakot. Komáromi lévén a szabadságharc történéseit külön tételben is kidolgozta a gyerekek számára, különös tekintettel a régió, Komárom és Komárom védőinek szerepére a forradalomban. A kilencedikesek számára kiadott államilag engedélyezett tankönyvet a tanárnő csapnivalónak és használhatatlannak ítéli, mert igaztalan dolgokat közöl tényként mind Trianon, mind az első Csehszlovák Köztársaság kapcsán, amit a mindenkori pedagógusnak kötelessége helyre rakni annak érdekében, hogy a gyerekek nemzettudata ne szenvedjen sérülést.

PÓTTANKÖNYVEK

Hencz Ervin a hetényi alapiskola jelenleg történelmet is oktató pedagógusa kifejtette, mivel a különböző történelmi korokat tárgyaló hivatalos történelemkönyvek a magyarság történelme szempontjából számos esetben pontatlanok és félrevezetőek, olyan magyar és szlovákiai magyar szerzőket hív segítségül, akiknek munkái a magyar nemzet történetét korrekt módon tárgyaló megítélés szempontjai alapján az ő számára elfogadhatóak, ugyanakkor nem sértik meg a hivatalos tanterv előírásait sem. Ilyenek a már említett Simon–Kovács-féle munkák, amelyeket a feladatlapokkal együtt nagyra értékel, azt sajnálja, hogy nem lehet ott minden gyerek padján. Ha a kérdés anyagi vetületét nézzük, Hetényen a könyvek és a három évfolyam számára elengedhetetlen munkafüzetek mintegy tizenkétezer koronába kerülnének, ami más iskolákban arányosan csökkenne, vagy emelkedne az osztályok létszámának függvényében. Hencz Ervin úgy látja, a Felvidéken a történelmet oktató pedagógusok egyfajta állegitim tevékenységet folytatnak, mivel a magyar történelmet a felsőbb szervek hallgatólagos tudomásulvétele mellett csempészik be a tanrendbe.

FUTOTTAK MÉG: A MAGYAROK

Duka Róbert, a Marcelházi Magyar Oktatási Nyelvű Alapiskola pszichológia–történelem szakos igazgatója elmondta, ő szlovák nyelvű főiskolán végzett és éppen az ott tapasztalt ellentmondások és a tettenérhető történelemhamisítás ténye késztette arra, hogy alaposan áttekintse a magyar történelmet, s ezek az utótanulmányok megerősítették azt a gyanúját, hogy a szlovákiai történelemoktatásban tendenciózus irányzatok váltak dominánssá, ami nyomon követhető az alapiskolák számára szlovákból lefordított történelemkönyvek szakmai részében is, mivel egyoldalúan, kizárólag a szlovákság szemszögéből ítélik meg az egyes történelmi korokat. Mindezeket tudatosítva elkerülhetetlen, hogy a hivatalos tankönyvek mellett más szakirodalmat is segítségül hívjon annak érdekében, hogy a magyar történelem ne a „futottak még” kategóriájában szerepeljen a magyar iskola tanrendjében. A hivatalos tankönyvek ugyanis skizofrén helyzetet teremtenek, hiszen a gyerekek a magyar irodalomban tanulják a különböző korok magyar íróit, költőit, míg a történelemkönyvek arról sem tesznek említést, hogy e tájban magyarok is éltek. Ezt a tudathasadásos helyzetet a mindenkori pedagógusnak kell helyre raknia azáltal, hogy a történelmi tényeket nacionálsovinizmustól mentesen adja át a tanulóknak. Igaz, hogy a hivatalos tankönyvek képanyaga szép, de tartalmilag torzítanak, s ami a fő jellemzőjük, hogy elhallgatnak Európa és a magyarság szempontjából meghatározónak tekinthető eseményeket. Nem tapasztalt még olyat, hogy a pedagógusok nem vállalták azt a többletmunkát, ami a magyar történelem oktatását jelenti, ugyanakkor sokkal egyszerűbb és korrektebb lenne, ha ezt az anyagot félelmek nélkül és tisztességesen megszerkesztett, hazai magyar szerzők által megírt, s az állam által hivatalossá nyilvánított történelemkönyvek tartalmaznák. Nem mellékes ennek az anyagi vetülete sem, hiszen a hivatalos tankönyveket a tanulók az alkotmány betűjének értelmében ingyen kapják meg, tisztességtelen feltétel az állam részéről az, hogy a magyar gyerekek saját történelmük megismeréséért egy állami vagy önkormányzati iskolában a szlovák gyerekekkel ellentétben fizessenek. Ezek a könyvek, különös tekintettel a középkort ismertetők hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a szlovák nemzet történelme elválaszthatatlan a magyar népétől, s hogy a magyar nemzet akkor is megélte a történelmét, ha ezt a történészek és a történelemkönyvek elhallgatják.

MEGOLDÁS: A SIMON–KOVÁCS TANKÖNYV

Egybehangzó tehát a vélemény, hogy a jelenleg hivatalos, a magyar alapiskolák számára szlovákból lefordított történelemkönyveknek több mint a fele a magyar iskolákban nemzettörténeti szempontból használhatatlan, inkorrekt. Összecseng a szakma véleménye azt illetően is, hogy a Simon–Kovács szerzőpáros könyvei és feladatlapjai jó színvonalúak, olvasmányosak és a képanyaguk is kitűnő, megfelelnek a magyar iskolák számára, s nem sértik a szlovák nemzet önérzetét. Hivatalossá tételük adminisztratív kérdés, egyszerű politikai döntésen múlik, s állami közzétételükhöz, mint minden egyébhez, az itt élő magyar adófizetők is hozzájárulnának.