Hitelt vesz fel Galánta a termálfürdő felújítására

Galánta
Galánta |

Egyre több kérdés merül fel a Galandia fürdővel kapcsolatban, de az ügyvezető igazgató kitart amellett, hogy 2019 decemberéig újranyitják.
 

A testület legutóbbi ülésén jóváhagyta 1,2 millió euró hitel felvételét, ebből 1 millió eurót költenek a több mint két éve zárva tartó Galandia termálközpont felújítására, a fennmaradó 200 ezer euróból felújítják a kastély tetőszerkezetét. Takáč Zsolt alpolgármester, a Galandia ügyvezető igazgatója szerint az elmúlt két évben ez volt az egyetlen konstruktív vita a termálfürdőről. A napokban lezárul a csúszdapark megépítésére kiírt közbeszerzési pályázat, a tetőszerkezet kérdésének megoldására azonban még hónapokat várni kell. Az ügyvezető a városi hivatalban kérvényezte a fürdőben lévő szaunák megnyitását. Peter Paška polgármester azt mondta, akkor írják alá a kérvényt, ha a Galandia és vezetősége eleget tesz az elvárt feltételeknek. Takáč szerint legkésőbb jövő januárban nyithat a fürdő. „A csúszdák építésétől függ, hogy nyáron megnyithatjuk-e a kinti medencéket” – folytatta Takáč. Peter Kolek képviselő rámutatott, a Számvevőszék, a Közbeszerzési Hivatal, valamint a mezőgazdasági minisztérium, amely néhány éve támogatást nyújtott a fürdő megépítésére, egy beadvány alapján vizsgálatot indított a város eljárása miatt. A beadványokról azonban a polgármester és a fürdő ügyvezető igazgatója sem tud. „Most éppen így próbálnak negatív hangulatot kelteni azok, akik a Galandiát tervezték” – mondta Takáč Zsolt, aki a tervezőket is okolja a fürdő állapota miatt. Az ügyvezető nem tart attól, hogy az eljárások miatt kitolódnának a tervezett időpontok.
 

Peter Paška polgármester szkeptikus. „Feljelentést teszek a Galandia ügyében. Remélem, mindenkit felelősségre vonnak, aki miatt ilyen helyzet állt elő” – nyilatkozta a polgármester. Az ülésen az is elhangzott, hogy a termálközpont megnyitásakor nem új csúszdákat szereltek fel, hanem régóta raktárban porosodó darabok kerültek a Galandiába. Paška azt mondta, ha február végéig aláírják az új csúszdapark építéséről szóló szerződést, már idén megnyithat a fürdő, de szerinte leghamarabb március közepén írhatják alá a megbízást, ami azt jelenti, hogy csak jövő nyáron fogadhatják az első látogatókat. Bíró László frakcióvezető és Peter Závodský, a pénzügyi bizottság elnöke is kiemelte a nyári idény fontosságát. A fürdő ugyanis egész évben a három hónap alatt megtermelt haszonból él. A város korábban leszögezte, legkésőbb 2019 végéig kinyitják a központot, ha ez mégsem sikerül, vissza kell fizetniük a támogatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?