Hihetetlen fordulat

Párkány. A III. liga nyugati csoportjában közreműködő bősi újonc játékosai az első félidő befejezése után a párkányi pályán minden bizonnyal arra gondoltak, vendégként másodízben zsákmányolnak három pontot.
A győzelmi reményekkel kezdő hazaiak harci kedvét lelohasztotta a csallóköziek rakétarajtja.

Párkány. A III. liga nyugati csoportjában közreműködő bősi újonc játékosai az első félidő befejezése után a párkányi pályán minden bizonnyal arra gondoltak, vendégként másodízben zsákmányolnak három pontot.

A győzelmi reményekkel kezdő hazaiak harci kedvét lelohasztotta a csallóköziek rakétarajtja. A vendégek már a 2. percben vezetést szereztek. Kozmér kapu elé ívelt labdájára Kováč remek ütemben érkezett és az ötösről a hálóba fejelt. A párkányiak elsősorban szabadrúgásokkal jelezték egyenlítési szándékukat. A 30. percben Bábsky nagy erejű lövését Izsmán kiütötte. A hazai szurkolók kedélyeit Urbán hibája borzolta, aki érthetetlenül Csicsay Kornélhoz továbbított, a vendégek támadója azonban meglepetésében a kapu mellé célzott. A 45. percben Kováč növelte a vendégek előnyét. Olykor kemény belemenések is tarkították a párharcot. Az első félidő krónikájához tartozik még Gavroň sajnálatos sérülése is, akit három méterről játékostársa talált fejbe labdával. A második félidőben nekibuzdultak a hazaiak. Az 50. percben közvetett szabadrúgást végeztek el a hazaiak, a labda Smatana elé pattant, aki közelről szépített. Négy perc elteltével Csicsay újfent ziccert hibázott. A 68. percben Bábsky büntetőből kiegyenlített. Parázslott a végén: a bősiek méltatlankodó edzőjét, Szaban Tibort kiállította a játékvezető.

ŠTÚROVO–GABČĺKOVO 2:2 (0:2). Góllövők: Smatana (50.), Bábsky (68. – 11-esből), ill. L. Kováč (2., 45.). Sárga lap: Smatana, Varga T., ill. Kozmér, Kiss, Csicsay K., Kvačkaj. Játékvezető: Štrba, 200 néző. ŠTÚROVO: Németh Zoltán–Varga Tamás (46. Ármai) , Urbán, Smatana, Dobai, Gavroň (Gergely Balázs), Mišičák, Baka (70. Ivanič), Táčik, Vendégh, Bábsky. GABĆĺKOVO: Izsmán–Soós Teodor, Illés, Kiss Igor, Baják, Nagy Tamás, Liszkay, Kvačkaj, Kozmér (85. Varga Péter), L. Kováč, Csicsay Kornél. (ái)

EDZŐI VÉLEMÉNYEK

Bohumil Toběrný (Štúrovo): „Az első félidőben nem tudtunk játékba lendülni. Fordulás után rákapcsoltak a zömmel fiatal védenceim, megváltozott hozzáállásuknak köszönhetően legalább az egyik pontot sikerült otthon tartanunk.”

Szaban Tibor (Gabčíkovo): „Egy pontot ugyan szereztünk, ám engem jobban irritál, hogy kettőt elvesztettünk. Játékosaink már a szünetben azt gondolták, nem veheti el tőlük senki a győzelmet. A játékvezető azonban másként gondolta, hathatós segédletével a hazaiaknak sikerült behozni hátrányukat. Számomra felfoghatatlan miért nem adta meg Kvačkaj fejesgólját.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?