Hetvenkét új bérlakás

Diószeg. Hetvenkét városi bérlakást adtak át szombaton délután a Galántai járásban lévő városban. Az egy-, két-, és háromszobás lakások a város közepén, a régi kultúrház mellett felépített négyszintes bérházakban várják a lakókat, akik e héten megkezdhetik a beköltözést.

A lakók e héten megkezdhetik a beköltözéstSzőcs Hajnalka felvételeDiószeg. Hetvenkét városi bérlakást adtak át szombaton délután a Galántai járásban lévő városban. Az egy-, két-, és háromszobás lakások a város közepén, a régi kultúrház mellett felépített négyszintes bérházakban várják a lakókat, akik e héten megkezdhetik a beköltözést. Szabó Antal polgármestertől megtudtuk, a beruházás felét állami támogatásból, felét a lakásfejlesztési alaptól felvett hitelből térítették. Az Állami Lakásfejlesztési Alap igazgatója, Kása Zoltán személyesen is részt vett az átadási ünnepségen. A jövendő lakóknak 12 havi lakbért kellett előre befizetniük; ebből 3 havi bérlet biztosítéknak marad, 9 hónapi bért pedig 3 év alatt vonnak le a befizetendő lakbérből. A havi bérlet a lakások nagysága szerint körülbelül 2-3,5 ezer korona lesz. Mivel a városi hivatalban további mintegy háromszáz lakáskérvény is elbírálásra vár, a város újabb lakások építését tervezi. Következő lépésként 24, magántulajdonba szánt lakást építenek majd, oly módon, hogy a megépítendő háztömb alsó szintjén üzlet is lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?