Hétfőtől enyhítenek a kórházi szigorításokon Érsekújvárban

Érsekújvár
Érsekújvár |

Május 24-től ismét engedélyezik a betegek látogatását az Érsekújvári Oktató Kórházban és Rendelőintézetben, többek közt erről is határozott legutóbbi ülésén az egészségügyi központ válságstábja.

Ján Baček, az egészségügyi központ szóvivője ezzel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy a látogatóknak fel kell mutatniuk a koronavírus-oltással kapcsolatos igazolást, vagy a negatív teszteredményt. A betegek látogatását naponta 15 és 17 óra között teszik lehetővé, de legfeljebb két személy érkezhet egy fekvőbeteghez, és negyedórát tarthat a látogatás. A páciensekhez érkezőktől tizennégy napnál régebbi, mindkét oltást igazoló tanúsítványt kérnek, de felmutathatják az első oltásról szóló igazolást is, amely legalább négyhetes. Azok is beléphetnek a kórházi osztályokra, akik száznyolcvan napnál régebben küzdötték le a koronavírus-fertőzést. Elfogadják a látogatóktól a negatív PCR-teszt-eredményt is, amely 3 napnál nem régebbi, vagy a negatív antigénteszt-eredményt, amely egy napnál nem régebbi.


Az egészségügyi központ koronavírus-osztályán továbbra is tilos a látogatás, mint ahogy az egyes és kettes számú belgyógyászati klinikán is. Kivételt a főorvos, vagy a szolgálatban lévő orvos adhat a hozzátartozóknak különleges esetekben. Jövő hétfőtől megnyitják a kórház főbejáratát, és a központba érkezőktől már nem kérik a negatív antigénteszt-eredményt, megszüntetik a kórházba érkezők osztályozását.

A kórház oltóközpontját átköltöztetik a pediátriai klinikára. Az ideggyógyászati rendelőt a földszintről átköltöztetik az ideggyógyászati klinikára, és ismét megnyitják az ortopédiai központot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?