Hétfőn eldől a magyar gimnáziumi első osztályok sorsa

Kassa |

<p>Hétfőn dönt Kassa megye képviselő-testülete a rozsnyói Šafárik Gimnázium és a kassai Márai Sándor Gimnázium 2014/2015-ös tanévben nyíló első osztályainak számáról.</p>

A megyei önkormányzati ülésre beterjesztett módosító javaslat alapján, amely több középiskola első osztályának létszámát is érinti, a rozsnyói Šafárik Gimnázium megnyithatja magyar osztályát, ha az elsősök száma eléri a törvény által előírt minimális tizenhatot, a kassai Márai gimnázium pedig nem egy, hanem két első osztályt nyithat. „Ez nem a megyétől függ, hanem a létszámtól. Ha lesz elég gyerek, a megye lehetőséget nyújt arra, hogy megnyíljanak az első osztályok” – közölte Zachariaš István, Kassa megye alelnöke. „Fontos volt, hogy az iskolák vezetősége, a szülők és az aktivisták összefogjanak, és elérjék, hogy több gyerek jelentkezzen az iskolákba. A megyének nem az a szándéka, hogy megszüntesse az osztályt, de nem is működhetnek gazdaságtalanul” – tette hozzá Zachariaš. Rozsnyón tizennyolc szülő igazolta aláírásával, hogy a magyar gimnáziumba íratja a gyerekét. A megye adatai szerint a kassai Márai Sándor Gimnáziumban – a júniusi adatokkal szemben, amikor 25 diák jelentkezett volna – 44-en folytatnák tanulmányaikat. Nagy felháborodást váltott ki, amikor a tavaly augusztusban kiderült, hogy a következő tanévtől a kassai magyar gimnázium csak egy első osztályt nyithat, a rozsnyói magyar gimnázium pedig egyet sem. Az MKP megyei képviselői Sačko Gézával, a Híd képviselőjével közösen módosító javaslatot dolgoztak ki, amelyet októberben a megyei választások előtti utolsó megyei közgyűlésen próbáltak beterjeszteni. A módosító javaslat nem került napirendre, mivel alkotói nem tartották be a törvényes jogalkotási folyamatot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?