Hetente elviszik a szemetet

„A városban január elsejétől a helyi ROZEKO közterület-fenntartó vállalat a családi házak portáiról is heti rendszerességgel fogja elszállítani a szemetet” – tudtuk meg a cég vezetőjétől. Az intézkedést a most érvénybe lépett hulladékgazdálkodásról szóló törvény teszi szükségessé.

„A városban január elsejétől a helyi ROZEKO közterület-fenntartó vállalat a családi házak portáiról is heti rendszerességgel fogja elszállítani a szemetet” – tudtuk meg a cég vezetőjétől. Az intézkedést a most érvénybe lépett hulladékgazdálkodásról szóló törvény teszi szükségessé. A szemétszedésért a fizikai és jogi személyek ezentúl a városi hivatalnak fizetnek. A rozsnyóiaknak már nincs beleszólásuk abba, milyen rendszerességgel ürítsék ki a kukáikat, mivel mindenkire vonatkozik a rendelet, amely szerint évi ötszáz koronás illeték fejében minden héten jön majd a kukásautó, akkor is, ha a kuka kongani fog az ürességtől.

Az új hulladékszedési rendről egyelőre senki sem értesítette a polgárokat. A ROZEKO vezetője szerint, minden utcát a korábban megszokott napokon jár majd végig a szemeteskocsi. (kápé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?