Házavató fesztiválhangulatban, kakaspörkölttel tálalva

parkany kkkkk
Párkány |

Sikeres projektet zártak és egy új fesztivált nyitottak meg a párkányiak augusztus utolsó napján. Turisztikai, közösségi és gasztroközpont lesz a most felavatott Viza centrum, ezt bizonyították az épületavató ünnepség kísérőprogramjai is.

Augusztus utolsó napján a párkányiak hivatalosan is birtokba vehették azt a Fő utcai épületet, amely Viza centrum néven nem csak a turisták, a fürdővendégek és a régióba látogatók igényeit szolgálja majd ki, de a helyi lakosok közösségi rendezvényeinek, gasztrofesztiváljainak is otthona lehet. A város az INTERREG program keretében az Ister – Granum EGTC közreműködésével és az esztergomi Kiskosár Egyesülettel közösen pályázott uniós forrásokért, sikeresen. Az elnyert összegből Párkányban több mint 800 ezer euróból épült meg az új idegenforgalmi központ, az egykori Lagúna mulató helyén. Az épületben kapott helyet a turisztikai információs iroda, a gasztro – és bisztrórészleg, de szintén itt van a Štúrovo – Parkan Turisztikai Desztinációs Menedzsment székhelye is. A parkosított udvar átjáróként is szolgál a hátul berendezett piachoz és rövid sétányként köti össze a Fő utcát a Vadas fürdővel.

„Reméljük, hogy az új központ nem csak a régió jellegzetes finomságait, helyben készített minőségi élelmiszereit, borait kínálja majd az érdeklődőknek, de kulturális helyszínként, fesztiválok, közösségi események gócpontjaként is vonzza majd a látogatókat“ – fejtette ki Eugen Szabó polgármester a megnyitón. Nagy Péter az Ister. Granum EGTC igazgatója szerint már itt volt az ideje, hogy Párkány mint a térség turisztikai központja méltó helyen és színvonalas, korszerű miliőben fogadhassa a nem csak fürdőzni vágyó vendégeket.

Galéria

Kakathfeszt először, de nem utoljára

Külön öröm, hogy nem egy hivatalos, merev tucatmegnyitó részesei voltunk, mert az épület átadása szempillantás alatt és természetesen váltott át egy laza, jó hangulatú fesztiválba, ahol a kakasfőző verseny bográcsbajnokait külön zsűri értékelte. Az első párkányi Kakathfeszten ugyanis a Párkány címerében is szereplő kakas remek szaftban, többféle körettel érkezett a résztvevők és a bíráló bizottság asztalára. A kondéros csapatok változatos és szokatlan, új ízekben is elkészítették az ételt. Volt, aki hosszú lében, gulyásként értelmezte a feladatot, de volt, aki már - már éttermi minőségben, kapros-túrós nokedlivel tálalta a kakast, a remek szósszal épp csak meghintve az ízletes falatokat. A zsűri hosszas és komoly kóstolgatás és pontozás után a fogyatékkal élők helyi szervezetének pörköltjét tartotta a legjobbnak, ők nyerték a versenyt. Második helyen a környék híres bográcsosa és szakácsa, Bernáth Dezső  végzett, a harmadik legjobb pörköltet pedig a városháza csapata főzte a résztvevőknek, de az Enerbyt vállalat és a nyugdíjasok séfjei is kitettek magukért. Ha viszont valakinek mégsem kakaspörköltre fájt a foga, az már a látványtól és az ínycsiklandó illatoktól is jóllakhatott. Főképp, hogy az ipolyszalkai tájház igazi kemencés lepénnyel, a Zalaba Pincészet válogatott borokkal, a Góra Ökofam pedig mangalicából készült házi finomságokkal, kolbászokkal, sonkákkal, pástétomokkal csábította a közönséget. A Vadas fürdőben és a Viza centrum udvarán játszóház és gyermekprogramok, játékos foglalkozások várták a legkisebbeket, este hétkor pedig Roman Krško párkányi származású operaénekes és együttese adott könnyed, pezsgő hangulatú koncertet a korzón. Ha pedig valakinek már délután táncolni támadt kedve, az az új központ udvarán is rophatta, mert ott Mikle Péter muzsikált a látogatóknak.

Az első párkányi Kakathfest tehát jól sikerült, és mint azt Németh Lívia, a Štúrovo – Parkan TDM igazgatója elmondta, a fesztiválra jövőre is várják a vendégeket, a szervezet pedig továbbra is pályázni fog, hogy színvonalas, tartalmas műsorokat és rendezvényeket hozhasson az új központba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?