Háromszáz éve született Benjamin Franklin

Századok múlnak el, amíg egy nagy gondolkodó, sorsfordító államférfi fellép a történelem színpadára. Ripacsból van ugyan elég, de fehér hollónak számít az igazi nagy egyéniség, akinek tevékenységét ilyen klasszikus veretű sorok örökítették meg: „Kiragadta az égből a villámot s a zsarnok kezéből a kormánypálcát.”

Az amerikai Benjamin Franklin azon ritka kivételek közé tartozott, aki maradandót alkotott a tudományban, de az emberi haladás és a demokrácia élharcosa is volt. E kiváló férfiúnak döntő szerepe volt abban, hogy csaknem száz évvel halála után a hálás Franciaország hazájának ajándékozza az Egyesült Államok jelképévé vált Szabadság-szobrot. Azt az emlékművet, amelyet évtizedeken keresztül elsőként láttak meg a szabad életre vágyó kivándoroltak milliói.

A nyomdászattól az isten nyiláig

Benjamin Franklin 1706. január 17-én született Bostonban. Családja kora gyermekkorától arra buzdította, hogy szappanfőző édesapja tevékenységét folytassa. Volt azonban egy mostohabátyja, aki könyvnyomdát tartott fenn, és egy helyi újságot adott ki. A 12 éves Benjamint annyira elbűvölte ez a tevékenység, hogy rávette a szüleit: a szappanfőzés helyett nyomdászatot tanulhasson. Állandóan a kötésre előkészített könyveket bújta. Tehetségét és nyílt eszét jellemzi, hogy hamarosan cikkeket kezdett írni bátyja lapjába, majd néhány év múltán átvette annak szerkesztését. Tizenhét évesen elhatározta, hogy Angliában képzi tovább magát: Londonba hajózott, hogy megtanulja a könyvnyomtatás legújabb fortélyait. Hazatérte után Philadelphiában nyomdát és könyvkereskedést nyitott. Államférfiúi erényeit már ekkor is megcsillantotta: a maximális haszonra való törekvés helyett iskolákat és könyvtárat alapított a helyi iparosok és gyermekeik pallérozására. Tevékenységére felfigyeltek a helyi politikai körök, harmincévesen megválasztották a pennsylvaniai parlament titkárának, egy évvel később főpostamesterré nevezték ki. 1747-ben kidolgozta az amerikai filozófiai társaság alapszabályzatát; ennek később az elnöke lett.

Minden adott volt ahhoz, hogy fényes politikai karriert fusson be. Csakhogy közben kezébe került a kor legfontosabb tudományos munkája, Isaac Newton Principiája. Lenyűgözte a klasszikus fizika megalapítójának munkája, melynek hatására saját kísérleteibe kezdett. Ehhez egy vásári kikiáltó adta meg a végső impulzust, aki különféle elektromos jelenségekkel kápráztatta el a közönséget. Franklin azonnal felismerte, hogy itt sokkal többről van szó, mint olcsó látványosságról. Nem is akármivel próbálkozott: a félelmetes istennyilával.

A modern villamosság alapjai

Korábban már többen feltételezték, hogy a mennydörgés és a villámlás ugyanazon jelenségek hang- és fénymegnyilvánulásai, valójában villamos kisülések. Bizonyítani viszont nem sikerült. Hogy mennyire veszélyes dologról volt szó, arra a legjobb példa, hogy a szentpétervári egyetem kutatóját, Georg Wilhelm Richmannt a villám egyszerűen agyonütötte. Az ő példája nyomán terjedt el a hősként tisztelt furor heroicus példaképe, amely szerint irigylésre méltó a tudós, aki kísérletezés közben veszti életét.

Franklin kutatásai eredményeképpen egy sor jelentős felfedezést tett: elsőként jött rá, hogy minél hegyesebb a fémrúd, annál jobban vonzza a villámot, valamint a hegyes tű segítségével a testet töltéssel lehet ellátni, és töltést lehet róla leemelni. Ő vezette be az elektromosság kifejezést a tudományba. Megállapította, hogy csak egyfajta, negatív elektromos töltésfajta létezik, a pozitív töltés valójában a negatív töltés hiánya. Ennek megfelelően csak egyfajta töltés tud áramolni. Ezzel megteremtette a modern villamosság alapjait. Ma már tudjuk, hogy a villamos áram hordozója a negatív töltésű elemi részecske, az elektron – ennek felfedezésére azonban Franklin halála után több mint száz évet kellett várni.

Hajmeresztő kísérletet végzett: egy hegyes fémrúddal felszerelt sárkányt eresztett a viharfelhőkbe, amelyet selyemszálon tartott a kezében. A kezétől nagyjából egy méternyire kulcsot erősített egy fémszálra, amellyel leydeni palackot töltött fel. Úgy gondolta, a kisülés a kulcson keresztül a palackba jut, tehát teljes biztonságban van. Mellette állhatott az őrangyala, mert a csodával határos módon nem jutott Richmann sorsára; kísérleteit megúszta, bár volt rá eset, hogy napokon keresztül sokkos állapotban feküdt. De kísérleteit sikerült igazolnia.

Olyannyira kísértette a sorsot, hogy a hálaadásnapi pulykát is villámmal ölte meg. Egy, a villamosság jövőjét bemutató vacsorán Franklin azzal szórakoztatta barátait, hogy a folyó túlsó partjára helyezett alkoholos égőt villamos szikra segítségével gyújtotta meg, villanyozott pezsgőspoharakból szolgálták fel az italt. A világ legrégebbi tudományos akadémiája, a londoni Királyi Társaság is felfigyelt tevékenységére, tagjai sorába választotta, majd 1753-ban aranyéremmel tüntette ki.

A függetlenség élharcosa

Szervezői képességeit elismerve 1753-ban valamennyi amerikai angol gyarmat főpostamesterévé nevezték ki. Kidolgozott egy, az amerikai gyarmatokra vonatkozó alkotmánytervezetet – ekkor még az angol korona égisze alatt. 1757-től öt éven keresztül előbb Pennsylvania, majd több amerikai gyarmat képviselőjeként Londonban tevékenykedett. Hazatérve egyre inkább a függetlenedés irányába hajlott. Ennek egyik állomása volt, hogy 1766-ban az angolok bélyegadót vetettek ki a gyarmatokra, amelyet Franklin erélyes közbelépése nyomán visszavontak. Ezt követően kegyvesztett lett Londonban, így az amerikai függetlenségi háború egyik vezetőjévé vált. Főpostamesteri hivatalától megfosztották, és elfogatóparancsot adtak ki ellene. 1775-től a philadelphiai függetlenségi harc egyik fő szervezője, Thomas Jefferson mellett pedig egyik megfogalmazója volt a következő évben megszerkesztett függetlenségi nyilatkozatnak. Ugyanebben az évben Franciaországba utazott, hogy szövetségest találjon hazája függetlenségi háborújához. A párizsiak kitörő lelkesedéssel fogadták, a szabad világ képviselőjét ünnepelték személyében. Nem kis szerepe volt abban, hogy tizenhárom évvel később a franciák is fellázadtak a zsarnokság ellen. Diplomáciai fáradozásainak fényes eredménye volt, hogy 1778-ban Franciaország anyagi, sőt katonai segítséget nyújtott az amerikai gyarmatoknak Angliával szemben. Oroszlánrésze volt az 1783-as versailles-i békeszerződés megkötésében, amelyben Anglia kénytelen volt elismerni amerikai gyarmatainak függetlenségét. Diadalmenetben tért vissza hazájába, ahol egymás után háromszor választották meg Pennsylvania kormányzójává.

A közügyektől hajlott kora és betegsége miatt 82 évesen vonult vissza. Nyugdíjasként elhatározta, hogy eltávolítja Amerika szégyenfoltját: emlékiratot szerkesztett a kormány részére a rabszolgaság eltörléséről – erre hetven évvel halála után került csak sor. A francia forradalom kitörését viszont megérhette. Azét a forradalomét, amelynek előkészítésében jelentős szerepe volt az ő személyes példájának és hazája szabadságharcának. 1790. április 17-én, nyolcvannégy éves korában hunyt el.