Hárommilliós nyertes pályázatból épít komposztálót Párkány

párkány komposztáló
Párkány |

Párkány hárommillió eurót nyert uniós forrásból saját komposztálóudvar létesítésére. Július utolsó hetében nyithat a Viza centrum.

A Környezet minősége Operatív Program keretében Párkány 3 millió eurós vissza nem térítendő támogatást nyert el saját komposztálóudvar létesítésére – derült ki a képviselő-testület július eleji, rendkívüli ülésén. Ehhez az összeghez a város részéről 160 ezer eurós önrész szükségeltetik. A képviselők most előzetes jóváhagyásukat adták a nyertes projekt további lebonyolításához, az önrész miatt várhatóan a szeptemberi ülésen lesz költségvetés – módosítás. Ugyanakkor Eugen Szabó polgármester a projekthez annyit fűzött hozzá, hogy a komposztálóudvarral kapcsolatos kifizetések 90 százalékára csak a jövő évi költségvetésből kerül sor, az ideit mindez csak nagyon kis mértékben érinti. A győztes pályázat alapján a 3 millió euróból a téglagyári úton lévő, az egykor a belügyminisztériumtól vásárolt saját telken épít komposztálót a város, mégpedig a zöld és a biológiailag lebomló konyhai hulladék feldolgozására, komposztálására. Lesz egy új, nagy kapacitású komposztáló berendezés, egy osztályozó szalag, gépek, berendezések és traktor a begyűjtésre. Az új városi komposztálóban évi 3 ezer tonna hulladékot tudnak majd hasznosítani. Ez azért is fontos, mert eddig a város külsős céggel oldotta meg az ilyen típusú hulladék elszállítását és kezelését, ez pedig elég drága szolgáltatás, a jelenleg működő zöldhulladék-komposztáló pedig nagyon kis teljesítményű. A város azt tervezi, hogy az előállított komposztot saját közterületein hasznosítja illetve a lakosságnak is juttat belőle.

Óvnák a régi, nevezetes sírokat

Lakossági panaszok alapján szóba került, hogy a Štefánik és a Rákóczi utca közti egykori játszótéren parkoló autók ügyében lépni kell, a polgármester szerint új városi parkolási rendszerrel kell ezt komplex módon megoldani. Szabó ígéretet tett arra is, megvizsgálják, hogy az öreg temetőben a történelmi és helytörténeti jelentőségű sírokat miképp és milyen formában menthetnék meg az utókornak – ezekről lista is készülhet.

Ma reggel kaptuk meg a vasút vezérigazgatójának levelét, a közbeszerzés lezajlott, aláírják a kivitelezővel a szerződést és, ha minden jól megy, augusztusban már lehet, hogy teljesen új, elektronikus tájékoztató rendszer lesz a párkányi vasútállomáson – közölte a hírt a keddi ülésen Eugen Szabó polgármester a képviselőkkel. (Minderről bővebben külön cikkben tájékoztattuk olvasóinkat – a szerk.megj.).

Július végén nyit a Viza centrum

Az ülésen további egy évvel meghosszabbították a Szent Imre Egyházi Óvoda bérleti szerződését, valamint elhangzott, hogy az Interreg Program kisalap-pályázatán mégsem nyert a város, ezért ebből nem lesz pénz a szeptemberi kulturális fesztiválra a korzón. Eugen Szabó azt is tudatta a képviselőkkel, hogy Júlia Ždárska szeptember harmincadikától nyugdíjba vonul, ezért a kultúrház vezetésére pályázatot írnak ki. A Viza centrumot feltehetően már július utolsó hetében megnyitják. Hátul, az új piactéren pedig most további nyolc standdal bővítik a területet, mert még maradt erre céltámogatás a pályázatból. Dominika Blaháková alpolgármester közölte, hogy a turisztikai – tájékoztató iroda július tizennyolcadikától, azaz jövő hét hétfőtől már a Viza centrumban fogadja az érdeklődőket. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?