Háromezren kapcsolódtak be a református szeretetszolgálat önkéntes napjába

Budapest/Marcelháza |

<p>Mozdulj, segíts, szeress! – ez volt a jelszava a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) Szeretethíd nevű önkéntes napjának, melynek keretében október 3-án több mint 3000 lelkes résztvevő munkálkodott helytől, kortól függetlenül.</p>

Beteglátogatás, szemétszedés, parkrendezés, idősotthonok látogatása, koncertezés javítóintézetben, ételosztás hajléktalanoknak, falfirka-mentesítés – csak néhány példa azok közül a szolgálatok közül, melyeket október 3-án, a Szeretethíd keretében Kárpát-medence szerte végeztek a résztvevők, akik kitűzőket, pólókat kaptak jutalmul.

A Szeretethíd célja, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében az ország minden területén munkálkodjanak kisebb-nagyobb csoportok szociális, fejlesztési vagy ökológiai területen, valódi segítséget nyújtva ezzel településeknek, intézményeknek, gyülekezeteknek. Szeretne rámutatni továbbá, hogy bár a jelenlegi válság következménye lehet a családok bezárkózása, magába fordulása, mégis törődnünk kell a környezetünkkel, a környezetünkben élők nehézségeivel. A helyi közösségektől való elszigetelődés folyamatát kell megelőzni, ebben kíván segíteni ez a kezdeményezés.

A rendezvény hivatalos megnyitója Budapesten, a Bethesda kórház kertjében volt, ahová a közelben lévőket várták, hogy itt közösen lehessen elkezdeni a munkát, és áldást kérni rá, majd szétszéledve mindenki végezhesse aznapi szolgálatát. A megjelenteket a Szeretethíd két fővédnöke köszöntötte: Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, és Dr. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsintának lelkészi elnöke, valamit Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke.

Szlovákiában a Szeretet hídjának illéreit Marcelházán erősítették az önkéntesek. A nap folyamán reggel 7-től egésszen este 8-ig dolgoztak a magyar tannyelű alapiskola kerítésének újrafestésén. A lelkes kezek nagyából 10-es csoportokban, óránként váltották egymást. A munka jelentős részét a Marcelházán megvalósuló V. Felvidéki Cserkész Regöstalálkozón (FELCSER) résztvevő cserkészek végezték el. A szolgálatba bekapcsolódott a helyi református gyülekezet, és az ugyancsak itt munkálkodó nyugdíjas klub is.

Az iskola biztosította a festéket, a községben működő festékbolt pedig az ecseteket, így a mintegy 150 önkéntes fenakadásoktól mentesen végezhette az elvállalt feladatokat.

A rendezvényen tiszteletét tette Balczó András, magyar olimpiai bajnok ötusázó is a Szeretethídjának egyik támogatója, aki bizonyságot téve életéről szavaival buzdított minket az alázatosság fontosságára felhívva a figyelmünket.

Példaértékű összefogás volt ez Marcelházán a cserkészek, az egyház , a civil szervezetek, az oktatási intézmények és a válalkozók közöt. (Lengyel Zoltán; a szerző felvételei)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?