Három pályázat a királyhelmeci kórházban

Diagnosztikai berendezéseket vásárolnának és új telekommunikációs rendszert működtetnének.KirályhelmecHárom európai uniós pályázatot adott be partnereivel közösen a Bodrogköz központjában levő egészségügyi intézmény.

Diagnosztikai berendezéseket vásárolnának és új telekommunikációs rendszert működtetnének.

Királyhelmec

Három európai uniós pályázatot adott be partnereivel közösen a Bodrogköz központjában levő egészségügyi intézmény. A pályázat összértéke meghaladja a másfél millió eurót.

Hencel Klára, a királyhelmeci kórház igazgatója elmondta, az egyik határon átnyúló projektet a kisvárdai és az edelényi kórházzal együtt készítették el. Ezzel egészségügyi eszközök, gépek és diagnosztikai berendezések megvásárlásához kérnek támogatást 500 ezer euró értékben. A pályázat 5 százalékos önrészét a királyhelmeci intézmény saját forrásból állja, a megvalósításhoz azonban – mivel a projekt utófinanszírozott – áthidaló kölcsönt kell felvennie. A másik pályázat magyarországi partnere a Bosrod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Oktató Kórház, mellyel közösen a radiológia területén szeretnének fejlesztéseket megvalósítani. Ennek részét képezné olyan, egymással kompatibilis telekommunikációs rendszerek kiépítése és üzemeltetése is, melyek segítségével a különböző intézményekben dolgozó orvosok konzultálhatnának az esetekről. A projekttel szintén 500 ezer euró hozzájárulást kérnek, és a pályázóknak csak az 5-5 százalékos önrészt kell állniuk.

A harmadik pályázat keretében szintén a miskolci és a királyhelmeci intézmény működne együtt egy egészségügyi képzőközpont kialakításában és üzemeltetésében. Ennek az 500 ezer eurós fejlesztésnek a tervek szerint Királyhelmec adna otthont. A bodrogközi egészségügyi intézmény egyébként néhány éve szintén határon átnyúló projekteket valósított meg az edelényi Koch Róbert Kórház és Rendelőintézettel. A szlovákiai és a magyarországi kórházak megújítására akkor összesen 1 537 055 eurót költhettek, ebből a pénzből Királyhelmecen közel egymillió euró értékben vásárolhattak korszerű orvosi műszereket.

Az egyik projekt, a gyógyászati eszközök vásárlása kórházak és egészségügyi intézmények számára révén helyben 292 267 eurós, a másik, a diagnosztikai eszközök beszerezése és határon átnyúló hasznosítása kapcsán pedig 609 138 eurós fejlesztést végezhettek el. A vissza nem térítendő támogatás 80,75 százalékát az európai uniós hozzájárulás tette ki, a mezőgazdasági minisztérium az összeg 14,25 százalékát állta, a kórháznak a fennmaradó 5 százalékos önrészt kellett előteremtenie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?