Három éve verték össze a nagyudvarnoki férfit, még mindig nincs ítélet

nagyudvarnoki verekedő
Nagyudvarnok |

Ismét elnapolta a nagyudvarnoki verekedő ügyét a járásbíróság.
 

Az ügy 2015 februárja óta húzódik, amikor B. Jánost egy hajnalban, a saját háza előtt egy vasrúddal brutálisan összeverték. Hiába ismerte fel a támadóját, a tettes a mai napig szabadlábon, van, és a bírósági tárgyalásokon rendszeresen nem jelenik meg. Ítélet a mostani tárgyaláson sem született. A kihallgatott tanúk között volt az az orvosnő, aki a vádlottat megvizsgálta, mert sérvproblémákra és magas vérnyomásra panaszkodott, és azt állította, beteg ember, nem is lenne képes megverni senkit. Az orvosnő kijelentette, sem a sérv, sem a magas vérnyomás nem korlátozza az embert abban, hogy vasrúddal ütlegeljen valakit. A következő tanú egy rendőr volt, akinek vallomását titoktartási kötelezettsége miatt nem vették figyelembe. A vádlott barátja pedig eskü alatt vallotta, hogy a nagyudvarnoki verekedés éjszakáján, hajnali két órakor Eperjesen látta a vádlottat. Állítása szerint, éppen a méhészbarátjának segített, aki a vádlott szüleinek közvetlen szomszédja, és látta, amint a vádlott kiszállt az autójából és a kocsi reflektorának fényénél kinyitja a kaput. Arra a kérdésre, miért csak most jelent meg tanúként a bíróságon, azt válaszolta, eddig senki nem kereste ez ügyben, magától döntött úgy, hogy segít a barátjának. Bár az eset több mint három évvel ezelőtt történt, a vádlott öltözékéről is pontos leírást adott. A bíró április 30-ra napolta el az ügyet.

Somogyi Katalin

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?