Képarchívum
Megint elnapolták a nagyudvarnoki verekedő ügyét
Tegnap sem született ítélet a nagyudvarnoki verekedő több mint három éve húzódó ügyében. A tárgyalást ismét elnapolták.
B. Jánost 2015 februárjában késő este, a munkából hazajövet a saját háza előtt megtámadták és egy vasrúddal összeverték. Habár B. János felismerte és megnevezte a támadóját, az ügyben a mai napig nincs jogerős ítélet.
A vádlottat a tegnapi tárgyaláson ismét az ügyvédje képviselte, a beidézett tanúk közül pedig csak Varga Igor, a dunaszerdahelyi kórház sebész-traumatológus főorvosa jelent meg, aki egyértelműen kijelentette, hogy a vádlott által felsorolt betegségek (sérv és magas vérnyomás), amelyekre hivatkozva azt állította, hogy beteg ember lévén nem is tudott volna vasrúddal verekedni, egyik sem akadályozza az embert a mozgásban.
A bíróság megtekintette a fényképes bizonyítékokat, valamint az eset fényképes és videós rekonstrukcióját is. Ezek alapján a vádlott ügyvédje megkérdőjelezte, hogy a tetthely megfelelően belátható lenne.
A tárgyalás április 11-én folytatódik.
Somogyi Katalin
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.