Harmóniát találni az anyaggal – Seres László kiállítása Párkányban

Seres László

Seres László Miskolcon élő festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a párkányi Barta Gyula Galériában. Seres művészetét nonego-festészetnek nevezi, ahol az alkotó médiumként működik közre.

„Jelen vagyok a gondolat születésénél, feladatom, hogy élni hagyjam. Nem akarok saját világot teremteni. A festészet gyakorlat és nem elmélet” – vallja.

Seres László 1945-ben Szlovákiában, Felsőbalogon született. 1961-től a nyarakat szüleivel – édesapja szintén festőművész volt – a miskolci művésztelepen töltötte, majd végleg Miskolcra költöztek. 1967-ben kezdte el tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ahol festő-restaurátornak tanult. Egy évvel később az Amerikai Egyesült Államokba disszidált, ahol egy New York melletti hippitelepen élt. Amerikában a Cooper Union School of Art and Architecture egyetemén grafikát és festészetet tanult. Két év után úgy döntött, visszatér Magyarországra, ahol főként restaurátorként dolgozott. „A festésre nem maradt időm. El kellett tartani a családomat”– jegyezte meg. A rendszerváltás után rövid időre visszatért Amerikába. Ottani kapcsolatai révén jutott el Indiába. 1994-től a teleket Bombayben töltötte, ahol egy indiai kollégájával restaurátor-műhelyt alapított. 28 év után, 2006-ban kezdett ismét alkotni. Ezekből a műveiből Miskolcon, Bombayben és Újdelhiben nyílt kiállítás. Korábbi alkotásaiból egyebek mellett Miamiban és Budapesten rendeztek tárlatot. Szlovákiában Losoncon és Füleken volt kiállítása.

Párkányban aktuális művei szerepelnek. A rajzok és a festmények híven tükrözik a művész hitvallását, amelynek egyik alapgondolata: „Képeimen a szubjektív elemeket, például a formákat, igyekszem elkerülni. Megjelenik a szín és a ritmus, próbálok kapcsolatot teremteni velük, és ha ez zavartalanul sikerül, munkám eredményes.” Párkányi kiállítása október közepéig tekinthető meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?